Szórakozás

Megbüntették a pályára rohangáló Jimmy Jumpot

260 dollár pénzbüntetésre ítélte egy dél-afrikai bíróság hétfőn Jimmy Jumpot, aki azt állítja magáról, hogy hivatásos rendbontó.

A Star című dél-afrikai lap szerint a vasárnapi akció után azzal a váddal állították bíróság elé a 36 éves katalán férfit, hogy tiltott területre hatolt be, és megpróbálta ellopni a Világkupát. Lopási kísérletről azonban szó sem volt. Jimmy Jump csupán meg akarta süvegelni a kupát egy hagyományos spanyol sapkával – állítja barátja, Alex Sola.

A hivatásos rendbontó honlapja szerint ő csak el akarja rontani a fősportesemények ünnepi hangulatát, és így akar híressé válni. Számos rendbontása volt már.

Az egyik leghíresebb korábbi “beugrása” 2004. július 4-én történt, amikor a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjében Görögország és Portugália játszott egymással. Beszaladt a pályára, majd egy FC Barcelona-zászlót dobott a portugálok csapatkapitányának, Luís Figonak az arcába. Mindezt azért, mert Figo 2000-ben a katalánok legfőbb riválisához, a Real Madridhoz igazolt. Jimmy Jump az évben átszaladt a Formula-1-es Spanyol Nagydíj rajtvonalán a verseny közben. Saját bevallása szerint a legfontosabb esemény, amire “beugrott”, a 2005. november 19-i, a Real Madrid és az FC Barcelona közötti La Liga mérkőzés volt.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik