Régi vágya a magyar kormánynak, hogy levadássza az egyik nagy áruházmultit. A különböző boltláncok közül az elmúlt években felmerült lehetséges célpontként a Tesco, de a brit boltlánc rendre azt közölte, hogy hosszú távon tervez a magyar piacon.
A Tesco vezérigazgatója, Ken Murphy most külön kiemelte a magyar leánycég rossz teljesítményét, a cég féléves üzleti adatait értékelő sajtótájékoztatón:
– idézi a portál az European Supermarket Magazine beszámolóját.
A Tesco idei első féléve egyébként jó számokat hozott, ám a magyarországi leányvállalat teljesítménye elmarad az átlagostól. A legalább egy éve kapható boltokban kapható termékek forgalma és az online eladások 7,8 százalékkal nőttek 2023 első felében 2022. január-júniusához képest. Az üzemi eredmény csoportszinten 13,5 százalékkal ugrott meg. A kelet-közép-európai térségben azonban az előbbi mutató 0,9 százalék volt, miközben az utóbbi hanyatlott. A naptárhatással és szezonálisan kiigazított üzemi eredmény a régióban 41,8 százalékkal zuhant.
Murphy szerint
Csehország és Szlovákia, a másik két kelet-közép-európai ország, amelyben a Tesco jelen van, „jól teljesít”.
Magyarország több ok miatt is sokkal keményebb dió, mint a másik két régiós ország. A magyar kormány 2022-ben bevezette a kiskereskedelmi különadót, illetve 2023-ban néhány korlátozó szabályozást. Ezek nagyon rosszul hatnak a magyarországi kiskereskedelmi szektorra. Ebből fakadnak a kihívások – mondta a Tesco vezére, utalva az árstopra és a kötelező diszkontakciókra. Az Európai Unióban legmagasabb magyarországi infláció szintén megkeseríti az áruházlánc életét ezen a piacon.
Ami a Tesco tevékenységének esetleges leépítését vagy átalakítását illeti Magyarországon, erre egyértelműen elutasító választ adott a vezérigazgató.