Tech

Ismét gyártanak Nokia mobilokat Magyarországon

Nokia
Nokia
A HMD Global első hazánkban gyártott okostelefonja a Nokia XR21, de a jövőben itt készülhet a vállalat összes 5G képes készüléke.

Évekig készültek Nokia mobiltelefonok Komáromban, egészen 2014 végéig, a finn cég mobilüzletágát korábban megvásárló Microsoft ezen év nyarán jelentette be, hogy bezárja a komáromi üzemet. A redmondi vállalat telefonos bizniszének csúfos bukása után a márkát megvásárolta a HMD, és a cég 2023. februárjában jelentette be, hogy Európába hozza a készülékei gyártását. Ekkor még nem lehetett tudni, a készülékeket pontosan hol szerelik össze, de a cég legújabb sajtóközleményéből kiderült, hogy a strapatelefon kategóriát erősítő Nokia XR21 itthon készül.

Hogy pontosan hol, azt a HDM Global egyelőre nem hajlandó elárulni, annyi viszont bizonyos viszont, hogy nem Komárom a helyszín.

A tény, hogy Magyarországon is készülnek Nokia mobilok, nemcsak hazánk szempontjából különleges, de azért is, mert a HMD az első olyan globális értékesítést végző gyártó, ami Európában szereli össze a készülékeinek egy részét – kezdésnek az 5G-s okostelefonokat. Az Európába telepített gyártás komoly adatbiztonsági megfelelőséget is jelent: az összes mobilt szigorú szoftver- és malwaretesztnek vetik alá, ráadásul az adatokat is európai szervereken tárolják.

Nokia

A termelés beindítását a HDM egy erősen limitált verzióban készülő különleges Nokia XR21 piacra dobásával ünnepli: a mindössze 50 darabot számláló Made in Europe sorozat csak a cég webshopjában lesz elérhető, 699 eurós áron, méghozzá különleges Frosted Platinum színben, egyedi, gravírozott sorszámmal, díszcsomagolásban, kiegészítve az egyedi európai gyártást igazoló tanúsítvánnyal.

A mindenki számára elérhető alapmodell ára 649 euró, és ezért a pénzért MIL-STD-810H és IP69K minősítés jár, olyan 6,49 hüvelykes IPS kijelző kíséretében, ami tudja a 120 Hz-es képfrissítést, az FHD+ felbontést és Gorilla Glass Victus védelmet is kapott. Emellé jön egy Snapdragon 695 5G processzor, 6 gigabájt memória és 128 gigabájt háttértár, a hátlapon pedig egy 64 és egy 8 megapixeles kamera várja a felhasználókat.

Kapcsolódó
Íme négy remek mobil, ha 200 ezer alatt keres okostelefont
Listánkban ismét olyan készüléket gyűjtöttünk össze, amiket bátran ajánlunk azoknak, akik új középkategóriás okostelefon vásárlását fontolgatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik