Belföld

Tagadja az aktust a falubelije megerőszakolásával vádolt hetvenes férfi

Szexuális erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a hetvenes éveiben járó férfi, aki a faluban élő nőismerősét erőszakolta meg a vád szerint.

Csapó Gábor, a Somogy Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott tagadta a bűnösségét és az aktus tényét a kihallgatása során.

A vádirat szerint a büntetett előéletű, erőszakos szexuális bűncselekmény miatt már korábban elítélt férfi régebb óta ismerte a vele azonos községben lakó sértettet, akinek alkalmanként a házkörüli teendők ellátásban is segített.

A mozgásszervi megbetegedésben szenvedő asszony hosszabb ideje lakott egyedül. Az ittas állapotban lévő férfi az asszony körülményeit ismerve idén januárban megjelent az áldozata házában, ahol a kiszolgáltatott állapotát kihasználva erőszakot alkalmazva szexuális cselekményt végzett rajta.

Az asszony az állapotához mérten igyekezett védekezni, és ennek során sikerült lelöknie magáról a férfit, majd az utcafronti ablakot kinyitva segítségért kiáltott, amitől a férfi  megijedt és elmenekült a helyszínről. Az asszony a bűncselekmény elkövetése során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az asszony a történtekről másnap beszámolt a lányának, aki haladéktalanul értesítette a rendőrséget. A nyomozók a férfit nyomban elfogták, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a férfire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik