Belföld

Elfogatóparancsot adtak ki egy tiszanánai férfi ellen, aki rátámadt egy idős nőre, majd a pincébe zárta

police.hu
police.hu

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rablás és személyi szabadság megsértése, valamint más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki Dévai Ferenc tiszanánai lakos ellen.

A rendőrség honlapján megjelent felhívás szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. szeptember 30-án a délutáni órákban egy Jobbágyi családi ház kertjében megtámadta és súlyosan bántalmazta az ott lakó idős sértettet, majd az asszonyt az épület pincéjébe bezárta.

Ezután a férfi a sértett lakásában kutatást végzett és különböző értéktárgyakat tulajdonított el, majd a helyszínről elmenekült és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Mindezek alapján vele szemben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsájtott ki.

Kérik, hogy aki a férfi hollétével, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság  Bűnügyi Osztályát (Salgótarján, Rákóczi út 40.) személyesen, telefonon a 06-32-411-255 hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-810-107 „Telefontanú” zöld számán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik