Élet-Stílus

Mező Misi: Rettegtem attól, hogy ha látom világra jönni a gyerekem, akkor lesz egy űr a felségem és köztem

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Most már látja, hogy a félelme alaptalan volt.

Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere a Stories Podcastben beszélt arról, hogy sokat gondolkodott azon, bent legyen-e a szülőszobában gyerekei születésekor.

Rettegtem, mikor terhes volt a feleségem. Ott szerettem volna lenni a gyerekeim születésénél, ott is voltam mindegyiknél, de rettegtem attól, hogy ha én látom, hogy világra jön a gyerekem, ott vagyok, akkor lesz egy űr a felségem és köztem

idézi a Blikk Mezőt, aki három gyerek édesapja. Az énekes utólag belátja, akkori félelme alaptalanok volt.

Nem így lett, épp ellenkezőleg. Engem valahogy közelebb hozott ez hozzá, mert láttam azt a fajta szenvedést, amit ő átél azért, hogy világra hozza azt a gyermeket, aki kettőnkből fakad. Ez egy olyan szép dolog, hogy egy új embernek adott életet. És hogy milyen áldozatokat hozott kilenc hónapon keresztül, és milyen fájdalmakat él meg. Mi meg, férfiak, gyakorlatilag túl voltunk rajta elég gyorsan, és csak asszisztáltunk azzal, hogy kilenc hónapig ott voltunk mellettük és segítettünk. Arról nem beszélve, hogy a teste rámegy egy terhességre. Mondjuk én szerencsés vagyok, mert az én feleségem három gyermek után is úgy néz ki gyakorlatilag, mint egy egy modell. Genetika is, tett is érte

– mesélte a műsorban Mező Misi.

A teljes beszélgetést a YouTube-on lehet meghallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik