Sport

Hihetetlen meccs a kosárlabda BL-ben, egy negyeden át nem tudott pontot dobni a lévai csapat

A lévai kosárlabdacsapat hétfőn 74-66-ra kikapott a ciprusi AEK Larnacától, amivel eldőlt, hogy nem juthat főtáblára a Bajnokok Ligájában.

A Levice megdöbbentő módon nulla pontot dobott az első negyedben.

Szlovákiai beszámolók szerint a csapat idegesen kezdett és saját maga legnagyobb ellenfele volt. Ugyan volt 13 mezőnykísérlete, ezek egyike sem volt sikeres, így a ciprusiak kényelmesen kerültek 20-0-s előnybe. Innen nézve még bravúr, hogy tízen belüli vereséget szenvedett a Levice, amely a negyedik negyedben feljött három pontra is.

Nem is tudom, bármelyikünk átélt-e hasonlót, hogy egy negyeden át legalább egy büntető ne esett volna be. Utána bizonyítottuk, hogy az ellenfelünk nincs előttünk minőségben, úgyhogy így különösen szomorú vagyok az első negyed miatt, üvölteni tudnék

mondta a szlovák bajnokcsapat vezetőedzője, Michal Madzin.

BL-selejtezős vereségével az Európa Kupa csoportkörébe került, ahol majd a Nagyvárad, a Legia Varsó és egy selejtezőből csapat lesz majd a Levice ellenfele.

Kapcsolódó
Bogdán Ádám: Azt a hibát, ami a Boltonban még belefér, Liverpoolban már nem tolerálják
Nagyinterjú a 21-szeres magyar válogatott kapussal a Liverpoolról és a Fradi-kispadról, továbbá gólhelyzetekről, gólokról, öngólokról, valamint a lélek és a karakter szerepéről a futballban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik