Nagyvilág

Azt hitték, csak alszik, de a járat leszállása után kiderült, hogy a repülés közben meghalt

Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images (illusztráció)
Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images (illusztráció)
A British Airways személyzete és az utastársai is azt hitték a 73 éves asszonyról, hogy csak pihen. A landolás után azonban már nem tudták felébreszteni.

Hátborzongató élményben lehetett részük a British Airways csütörtöki Londonból a franciaországi Nizzába repülő járatán utazóknak, amikor a leszállás után kiderült, hogy az egyik utastársuk, akiről azt hitték, hogy csak alszik, valójában meghalt a levegőben – írja a Connexion című francia lapra hivatkozva a Daily Mirror.

A 73 éves asszony a British Airways 348-as járatával utazott volna a Heathrow nemzetközi repülőtérről a francia városba, azonban út közben szívrohamot kapott.

Az idős utasról a gép fedélzetén mindenki azt feltételezte, hogy alszik, és csak akkor derült ki, hogy leállt a szíve, amikor a leszállás után nem sikerült felébreszteni.

Először a landolást követően után a csomagjaikat összegyűjtő, közvetlenül mellette helyet foglaló utastársainak tűnt fel, hogy nagy lehet a baj, amikor az asszony a pakolással járó zajokra és az az ébresztési kísérletekre sem reagált. Ők értesítették a gép személyzetét, akik azonnal jelezték a helyzetet a mentőknek. A mentősök még megpróbálták újraéleszteni, de sajnos nem tudtak segíteni rajta, így este 10-kor halottnak kellett nyilvánítaniuk.

Azonban az üggyel kapcsolatos rejtélyek itt nem érnek véget. A 73 éves nőt a francia hírportál britként azonosította, de a légitársaság azóta sem erősítette meg ezt az információt.

„Sajnálatos módon egy utas elhunyt a London Heathrow-ról Nizzába tartó járaton. Gondolataink az ügyfél családjával vannak ebben a nehéz időszakban. Nem áll módunkban további részleteket közölni vagy megerősíteni az utasról” – fogalmazott a Daily Mail megkeresésére a British Airways.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik