Belföld

Ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál, a vonatbezárások csak rontanak a helyzeten

Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál – erről számol be a RTL Híradója. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint, amit súlyosbít, hogy a bezárt vasútvonalak helyett is buszoknak kell közlekedniük. Dobi István szerint arra nincs megfelelő mennyiségű buszvezető, ráadásul az elvándorlás a társaságtól nem állt meg. Dobi szerint azt mondta: 20-25 százalékos béremelésre lenne szükség a buszvezetők megtartásához.

A sofőrhiánnyal kapcsolatban interjút kért az RTL Híradó a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumtól, de a tárca nem reagált a megkeresésre.

Hétfőn megírtuk, hogy tíz buszból négy kimaradt hétfő reggel hét és kilenc óra között a Budakesziről Budapest felé közlekedő járatok esetén, erről Vitézy Dávid posztolt hétfőn reggel a műholdas forgalomirányító rendszer adataira hivatkozva. A volt közlekedési államtitkár szerint a Volánbusz az utóbbi időben rendszeresen nem adja ki az előírt mennyiségű buszt a kék agglomerációs vonalakra.

Frissítünk!

A Volánbusz Zrt. reagált Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke mondataira. A társaság szerint Dobi valótlanul állította, hogy „Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál”, és a jelenség szerinte országos jellegű. Ezzel szemben az igazság az, hogy a több mint 10.000 fős autóbusz-vezetői létszámhoz viszonyítva országosan 238 főt keresünk ebbe a munkakörbe, és a létszámhiány mértéke területenként jelentősen eltér.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik