Élet-Stílus

Ábrahám Edit az asztrológia megszállottja lett, azt mondja, fogyásában a csillagok is segítették

rtl
rtl

A Mokka stúdiójában járt Ábrahám Edit színésznő, aki a Barátok közt című sorozatban évekig szerepelt Berényi Claudia szerepében. Most új szenvedélyéről, az asztrológiáról beszélt, merthogy ezt tanulja évek óta. Már csak amiatt is, mert kíváncsi rá, mi miért történik a világban, és úgy véli, erre sok esetben az asztrológia tud válaszokat kínálni.

Megmondom őszintén, hogy amit az újságokban olvasunk, azt nem találom túlságosan komolynak. Én ezért a mélyére akartam ásni, és amikor ért az életemben egy komoly magánéleti kudarc, na akkor mentem el, és akkor kezdtem el asztrológiát tanulni.

Az utóbbi időben sokat fogyott, ezt is ennek a tudományágnak köszöni:

Nem bíztam a véletlenre, hanem megkérdeztem a tanáromat, hogy szerinte én végig tudom-e vinni ezt a célt, hogy elérjem azt a bizonyos súlyt, és segítenek-e ebben a csillagok, és ő azt mondta, hogy igen, a születési jegyem alapján is. Ezt meg lehet nézni bárhol, hiszen Bak vagyok, és azok céltudatosak, elérik, amit szeretnének.

A diskurzust itt lehet visszahallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik