Élő Nagyvilág

Zelenszkij Lengyelországban járt, de állami vezetőkkel nem találkozott

MTI
MTI

A szombati nap történéseiről itt olvashat.

Előretörésről számoltak be az oroszok a donyecki frontszakaszon

Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A tárca szerint ezen a frontszakaszon az ukrán fegyveres erők négy támadását verték vissza a nap folyamán, Veszele, Krasznohorivka, Marjinka és Himik közelében, amelyek során az ukrán fél 305 katonát veszített. Az orosz hadijelentés a frontvonal mentén elszenvedett ukrán összveszteséget 540 főben adta meg. A megsemmisített ukrán katonai célpontok között nevezett meg egy vezetési és megfigyelőpontot, egy kommunikációs csomópontot, egy lőszerraktárt, egy Mi-8-as helikoptert, hét páncélozott harcjárművet, három radarelhárító HARM és nyolc sorozatvetőből kilőtt HIMARS-rakétát, valamint 15 drónt.

Vlagyimir Rogov, az Együtt vagyunk Oroszországgal nevű mozgalom vezetője a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők az esős és hideg időjárás beköszöntével stratégiát fognak váltani, és a zaporizzsjai atomerőmű elfoglalására, valamint a Dnyeperen való átkelésre fognak összpontosítani.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást a helyi hatóságok. A Zaporizzsja megyei Tokmakban egy civil életét vesztette, további 11 személy megsebesült ukrán rakétacsapás következtében.

Egy nap alatt két orosz légicsapás érte Beriszlavot

Oroszország vasárnap két légicsapást is végrehajtott a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Beriszlav város és környéke ellen, aminek következtében két helyi lakos életét vesztette és többen megsebesültek, közölte a herszoni kormányzói hivatal a Telegramon.

A közlés szerint a második légicsapás során az orosz hadsereg családi házakat rombolt le, egy nő meghalt. Megsérült egy rendőr, valamint egy 48 éves férfi és egy 60 éves nő is, valamennyiüket kórházba szállították. Korábbi közleményében a kormányzói hivatal azt írta, hogy az első légitámadásban megrongálódott egy kórház és egy mentőállomás. A második légicsapás a Beriszlavhoz közeli Lvove falut érte, ahol egy 67 éves férfi vesztette életét.

Illja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője egy tévéműsorban elmondta: a Donyeck megyei Bahmutnál, miután az ukrán csapatok az orosz erők egyik utánpótlási vonalát már elvágták, most azon vannak, hogy a többit is elvágják.

Jevlas szavai szerint az orosz hadsereg hosszú szünet után ismét próbára tette az ukrán védelmi képességet Bilohorivka településnél, azonban nem aratott sikert, az ukrán erők megsemmisítették a támadókat.

(MTI)

Kurszkban inkább nem tartják meg az ünnepi tűzijátékot a háború közepén

Az oroszországi Kurszk polgármestere lemondta a város napját ünneplő tűzijátékot, miután legalább egy ukrán dróncsapás megrongált egy közigazgatási épületet – írja a Guardian

„A közelmúltbeli eseményekkel összefüggésben úgy döntöttem, hogy lemondom a város napja tiszteletére rendezett tűzijátékot” – közölte Igor Kutsak kurszki polgármester a Telegramon. „Úgy gondolom, hogy ez ésszerű a béke és a lakosok biztonsága szempontjából” – tette hozzá.

Kurszkból több jelentés is érkezett robbanásokról, de egyelőre nem világos, hogy azokat az ukrán erők okozták-e.

Szijjártó nem adott egyenes választ arra, miért nem tárgyal az ukránokkal

Szijjártó Péter az amerikai NewsMax televíziónak adott interjújáról tett közzé egy videót Facebook-oldalán, a beszélgetés során pedig a riporter egy ponton azt vetette fel a magyar külügyminiszternek, hogy ahhoz, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán érdemi párbeszéd és vita legyen, az kell, hogy ne csak az egyik oldal képviselőivel, Oroszországgal és Fehéroroszországgal, beszéljen, hanem Ukrajna vagy az Egyesült Királyság külügyminiszterével is.

Szijjártó válaszában elismerte, hogy ez valóban így van, majd azt mondta, az uniós külügyminiszterek rendszeresen találkoznak, de szerinte beszélni kell azokkal is, akik az unión kívül vannak. Hozzátette, Ukrajnával folyamatos a kapcsolat, hiszen „szomszédok vagyunk”.

(via hvg.hu)

Lavrov az ENSZ-ben: az ukrán béketerv teljességgel megvalósíthatatlan

Irreálisnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter New Yorkban szombaton az Ukrajna javasolta béketervet és a fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat.

Az ENSZ Közgyűlésének 78. ülésszaka után tartott sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov a Kijev által szorgalmazott tízpontos béketervről kijelentette, hogy „teljességgel megvalósíthatatlan”.

Ezt nem lehet megvalósítani. Nem realista, ezt mindenki látja, de ugyanakkor azt mondják, hogy ez a tárgyalások alapja

– emelte ki az orosz külügyminiszter. Lavrov kijelentette, a konfliktus a harctéren fog megoldódni, ha Kijev és nyugati szövetségesei ragaszkodnak ehhez az állásponthoz.

A diplomata hozzátette, hogy Oroszország azért mondta fel júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly nyáron létrejött fekete-tengeri gabonaexport-szerződést, mert az Oroszországnak tett ígéretek – közöttük egy orosz bankra kirótt szankciók visszavonása és Moszkva visszakapcsolása a SWIFT nemzetközi rendszerbe – nem teljesültek. Hozzátette: az ukrajnai mezőgazdasági exportra kijelölt biztonsági folyosó újbóli létrehozásával kapcsolatos ENSZ-javaslatok nem reálisak.

Lavrov kijelentette, hogy a nyugatiak “közvetlenül harcolnak” Oroszország ellen Ukrajnában fegyverek szállításával, amit “hibrid háborúnak hívnak ugyan, de ez a valóságon mit sem változtat”. (MTI)

Lengyelországban járt az ukrán elnök, de nem találkozott állami vezetőkkel

Volodimir Zelenszkij szombaton a lengyelországi Lublinban járt, hogy két lengyel önkéntesnek adjon át ukrán állami kitüntetést, ám a látogatása alatt nem találkozott egyetlen lengyel vezetővel sem. A két ország között a gabonaimport tilalma miatt feszült a viszony.

 

A lengyel elnök nemzetközi politikai hivatalának vezetője, Marcin Przydacz az Onet.pl-nak azt mondta, hogy hivatala nem kapott semmilyen találkozóra vonatkozó javaslatot Zelenszkijéktől.

Lengyelország a múlt héten úgy döntött, hogy meghosszabbítja az ukrán gabonaimport tilalmát. Ez konfliktust eredményezett Kijev és Varsó között, annak ellenére, hogy Lengyelország a konfliktus kirobbanása óta az egyik legkitartóbb szövetségese volt az ukránoknak.

BBC: a szevasztopoli orosz flotta elleni rakétatámadásban több orosz parancsnok is meghalt

Pénteken ukrán rakétatámadás érte Szevasztopolban az oroszok fekete-tengeri flottájának főhadiszállását.

A BBC azt írta, hogy a támadást direkt akkorra időzítették, amikor a flotta vezetői is ott tartózkodtak. Az ukrán hadsereg szerint a támadásban több flottaparancsnok is életét vesztette, ketten pedig megsebesült. Az oroszok azt állították, hogy egy ember eltűnt.

Egy ukrán katonai forrás szerint, hogy a pénteki támadást azokkal Storm Shadow rakétákkal hajtották végre, amelyeket Nagy-Britannia és Franciaország szállított Kijevnek.

A BBC jelezte, hogy nem tudta független forrásból ellenőrizni az állításokat.

Ukrajna az észtek és Luxemburg támogatásával IT-koalíciót indított

A Telegram tudósítása szerint az új szerveződésről az ukrán védelmi minisztérium adott hírt, és már meg is tartották a nyitóülését az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport keretében.

Az IT Koalíció célja, hogy biztonságos és ellenálló informatikai infrastruktúrát biztosítson Ukrajna számára, amely lehetővé teszi Ukrajnának, hogy hatékonyabban és eredményesebben lépjen fel a harctéren

– mondta Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter.

A miniszter szerint a kezdeményezésben Észtország és Luxemburg játszott vezető szerepet, de Belgium, Dánia, Litvánia és Lettország is csatlakozott.

A Koalíció vállalása, hogy olyan egységes harcirányítási és védelmi erőforrás-gazdálkodási digitális rendszert hozzon létre, amely biztosítja a honvédség jobb koordinációját és hatékonyabb szerepvállalását, valamint a nemzetközi partnerek által biztosított képességek kihasználását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik