Tudomány

Utólag kizárták a magyar indulót az Év csillagászati fotósa verseny díjazottjai közül

Az Év csillagászati fotósa nemzetközi asztrofotós verseny idei díjazottjait szeptember közepén hirdették ki, és a díjazottak közt szerepelt egy magyar felvétel is: Hoszáng Péter fotóját az éjszakai tájképek kategóriában díjazta a zsűri.

Csakhogy a Facebook egyik ilyen légköri jelenségekkel is foglalkozó csoportjában megállapították, hogy nem készülhetett akkor, ott és úgy, ahogy a fotós azt állította, írja most az RTL.hu. A cikk emlékeztet rá, hogy az éjszakai világító felhőket ábrázoló képhez a fotós azt írta, hogy az 2023. június 30-án, a nyári napfordulókor készült a Pest megyei Apajpusztán, a képen pedig fehéren világító magaslégköri felhők tükröződnek egy vízfelületen az apajpusztai gémeskúttal az előtérben.

Ezzel mint kiderült, két probléma is van: a kisebbik az, hogy a nyári napforduló június 20-án volt, a nagyobbik pedig az, hogy a képen látható éjszakai világító felhők nem látszódtak akkor és úgy Magyarországról, ahogy a kép sugallta. Kiderült aztán, hogy a fotós Facebook oldalán találtak egy 2022-ben, Rigában készült fotót, amin az apajpusztai képről ismert felhőszerkezet volt látható. A rigai fotót a fotós ezt köveőten leszedte oldaláról. A versenyre nevezett kép tehát két különböző országban készült képelem összeszerkesztésével készült.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PETER HOSZANG | Photography (@peterhoszang) által megosztott bejegyzés

A verseny zsűrije utólag helyt adott a képpel szembeni kifogásoknak, Hoszáng Péter fotóját ezért kizárták a versenyből, eltávolították a honlapról, a fotós pedig törölte Facebook-oldaláról a posztot, amiben a versenyen elért eredményéről beszámol, Instagramon viszont még elérhető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik