Kultúra

Vikidál Gyula arról jelentett, hogy Nagy Feró jó útra tért

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA

Vikidál Gyula ügynökmúltjának újabb részlete került nyilvánosságra, ezúttal azzal kapcsolatban, mit jelentett Nagy Feróról az István, a király című rockopera bemutatóját követően. A rockzenészről még 2004-ben derült ki, hogy III/III-as ügynökként éveken át „Dalos” fedőnéven jelentett az állambiztonságnak, többek közt a Queenről és Erdős Péter popcézárról is.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára most tette közzé egyik kutatási anyagát, amelyből kiderül, hogy 1983-ban a rockopera utolsó előadását követően a rendezők és a szereplők – így a Koppányt játszó Vikidál és a Laborcot játszó Nagy is – közös vacsorán vettek részt. A jelentés szerint az utóbbi megbánást tanúsított, „elkeseredve mesélte, mennyire sajnálja a korábban komolytalan magatartásával elfecsérelt éveket. Elmondta, hogy amióta komolyan dolgozik, nagy- és kislemeze is megjelent együttesének, és a filmszerepe is nagy megtiszteltetés számára. Az eltelt egy év alatt anyagilag többet keresett, mint a többéves Beatrice működése alatt. Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak” – áll a jelentésben.

A jelentést kezelő Gábor Róbert főhadnagy szerint a Nagyot érintő információk „figyelmet érdemelnek,” értékelésként annyit írt:

Egyértelműen megállapítható, hogy Nagy Ferenc magatartásában, szemléletében és munkához való hozzáállásában pozitív változás tapasztalható. Ellenőrzését a miniszteri parancsban meghatározott időszakonként végrehajtjuk, és ezek alapján teszünk javaslatot a kutatónyilvántartásból való törlésére.

A Blikk megkereste a jelentéssel kapcsolatban Nagyot, aki teljesen máshogy emlékszik a történtekre. A frontember szerint a tények már csak azért sem stimmelnek, mert az első Beatrice-lemezt 1988-ban magánkiadásban adták ki, 1992-ig a tévében sem jelentek meg, ráadásul Erdős még 1989-ben is azt mondta, hogy ha tehetné, soha nem adna ki Beatrice-lemezt. Más kérdés, hogy Nagynak másik zenekarával, a Bikinivel viszont két albuma is megjelenhetett, mielőtt 1985-ben kivált a zenekarból.

Nagy Feró a Blikknek hozzátette: akkoriban nem tudta Vikidálról, hogy ügynök, de úgy véli, a jelentéssel jót akart.

Mi jó barátok voltunk Vikidállal, nem volt rivalizálás közöttünk és fogalmam se volt róla, hogy a pártállam besúgója. Soha nem tagadtam meg a Beatricét, s amennyiben a leírtaknak helyt adunk, csak arra tudok gondolni, hogy Gyuszi azért mondta rólam ezeket, hogy jobb színben tüntessen fel, kicsit elfogadottabbá váljak

Az értékelés alapján úgy tűnik, hogy valóban pozitív képet festett a zenészről Vikidál, pedig Nagy emlékei szerint egyáltalán nem viselkedett úgy, hogy megszolgálja az állambiztonság bizalmát: a vacsora egy pontján megkérdezte Horváth István akkori belügyminisztertől, miért nem kaphatnak nyugati útlevelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik