Közélet

Hűtlen kezeléssel, közokirat-hamisítással gyanúsítják a kozármislenyi polgármestert

Biró Károly / Facebook
Biró Károly / Facebook

Vádemelést javasol a rendőrség Biró Károly kozármislenyi polgármesterrel szemben, akit hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással gyanúsítanak – írja a Telex egy rendőrségi határozatra hivatkozva. A polgármesterrel szemben ugyanakkor több másik eljárást megszüntettek. Bíró úgy látja, politikai lejáratókampány zajlik ellene, a folytatás pedig az ügyészségen múlik.

A kozármislenyi önkormányzatnál 2020-ban indult nyomozás ismeretlen tettes ellen feljelentés nyomán. A feljelentők szerint a 2014–2019-es ciklusban több visszaélés is történt.

A dokumentumban

  • a polgármesteri reprezentációs keret felhasználása és elszámolása körüli problémákat,
  • pályázati források nem cél szerinti felhasználását,
  • jogosulatlan gépjárműhasználatot említettek.

Ezekben az ügyekben – költségvetési csalás gyanúja miatt – egy ideig a NAV is nyomozott, de nem állapítottak meg bűncselekményt, és a vizsgálat 2022-ben újra a rendőrséghez került.

Jogosulatlan gépkocsihasználat gyanúja miatt a Magyar Államkincstár is vizsgálódott, de a határozatukat a polgármester – és az önkormányzat gazdasági társasága – keresetével sikeresen megtámadta a Pécsi Törvényszéken, így az új eljárás még folyamatban van. Mivel a rendőrség bűncselekményt nem tudott megállapítani, a nyomozást ebben az ügyben megszüntették.

A reprezentációs keret felhasználása kapcsán indult eljárással hasonló a helyzet, azonban itt más az indoklás. A rendőrség szerint a bankkártyahasználat a megjelölt keretet nem merítette ki. A polgármester bankkártya-használatával kapcsolatban ugyanakkor mégiscsak volt egy probléma a rendőrség szerint. Úgy látják, hogy a kártya használatát egy 2014-es valótlan tartalmú polgármesteri utasítás tette lehetővé, és mivel ezt az utasítást a Baranya Vármegyei Kormányhivatal is felhasználta egy eljárásban, az ügy közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanújával kerül át az ügyészséghez.

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt szintén vádemelési javaslattal él a rendőrség. A gyanú szerint a polgármester 2014-ben 5 éves futamidővel életbiztosítást kötött magára, majd annak lejárta után 1,6 millió forintot vett fel.

A Telex azt írja, telefonon keresték Biró Károlyt, aki elmondta, hogy szerinte politikai ellenfelei próbáltak több ügyet kreálni, ezekből négy év próbálkozás után jutottak el idáig.

Azt elismeri, hogy dokumentációs hiányosságok lehetnek, ugyanakkor véleménye szerint az életbiztosítás kifizetése jutalom címen járt neki, és ez a hatályos önkormányzati törvénnyel összhangban van. Erről ráadásul a testület is döntött. A polgármester jogászként úgy látja, hogy a rendőrségre, ügyészségre nehezedő politikai nyomás ellenére a vádemelés már nem fog megtörténni. Szerinte csak az időzítés miatt érdekes az ügy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik