A testvérek közötti kapcsolat nagyon furcsa, egyrészt kiemelten fontos a két gyerek egymásnak, a nagyobbik erősen kötődik a kicsihez, olykor szülőset játszik vele, rászól, megtilt neki dolgokat, a kisebbik pedig felnéz a nagyra, utánozza. Másrészt azonban ölik egymást, dúl a testvérféltékenység, Káin rugózik Ábelen. Hogy is van ez?
Apaként nem könnyű nézni, ahogy gyermekeink közt harc dúl a szülői figyelemért, egyértelmű, hogy mindkettőt szeretjük, de ez nekik nem így van (avagy nem elég), nem, a másikat ne tessék szeretni, itt vagyok én, rám tessék figyelni 100%-osan. Bár kifejezetten kakukkfiókás tapasztalataim eddig nem voltak, a nagy harc közben mintha betekintést nyernék a biológia nagyüzemébe. Tudjuk, az állatvilágban milyen életbe vágó a szülői figyelemért folytatott harc megnyerése, noha rendszerint ott is mindenkire próbál időt és energiát fordítani a felnőtt generáció. A cápáknál a kiscápák a maga brutalitásában oldják meg a kérdést: a mamán belül, a cápaméhben (?) esnek egymásnak, és a mama mindig csak egyet, a legrátermettebbet szüli meg. Így lesz az anyaméh a testvérgyilkosság helye is.
Akire több figyelem hárul, az nagyobb biztonságban van, annak nagyobbak a túlélési esélyei – ez is olyan szép a gyerekvállalásban, hogy rengeteg ősi, genetikai kódolású jelenséggel találkozunk, melyekre választ kell adnunk, lehetőleg úgy, hogy tisztában vagyunk vele, ezek sokszor túl vannak gyermekünk felügyeleti körén, nem szimplán rosszaságból csinálja őket, hanem mert pár százezer éve emiatt élte túl a fajtája, az ember a gyerekkort. Érdemes hát szelídnek maradni, szelídnek és türelmesnek, amíg a szorongás alábbhagy – az idősebb testvéreknek egy kis idő kell, hogy rájöjjenek, az a kis baba, aki olyan aranyosan kalimpál, nem fog olyan gyorsan eltűnni, ahogy jött. És akkor lecsap a bosszú, az eddigi feltétlen szeretet és figyelem megoszlik, kész botrány, „sőt még nekem kell rendesen viselkednem”… Ilyenkor jönnek a kérdések és kérések, hogy „Ez még meddig marad itt?” meg „Most már visszavihetitek a boltba”, és persze ütlegek, rúgások, alattomos lökések, a bűntudattól terhelt sunyiságok.
Türelem, az idő megoldja a problémát, nekem az jött be, minél több olyan helyzetet teremteni, amikor a két gyerek egy szinten van, együtt vannak, nem pedig egymással szemben, egymás ellen.
