Belföld

Egészségügyért felelős államtitkár: Tessék tudomásul venni, hogy a magasabb fizetéshez magasabb elvárások társulnak

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

Balatonfüreden rendezték meg a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség konferenciáját, ahol elhangzott, egy nyári egészségpolitikai döntés, amely az addigi hatórás munkaidőt nyolc órára növelte, tovább tizedelheti a szakorvosok számát a rendelőkben. Ezért Tóth Tibor, a szakmai szövetség alelnöke azt kérte, hogy ne szüntessék meg a rendelőkben a jelenlegi 6 órás rendelési időt, és könnyítsenek a nyugdíjas orvosok visszafoglalkoztatásán.

A Népszava tudósítása szerint Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke arról beszélt, ha az államosítás eddig el is maradt, az önkormányzati választások után erre sor kerülhet. Jelezte azt is, hogy a kórházakhoz való szorosabb integrációnak sem örülnének a még önálló szakrendelők.

Az utóbbival nehezülne az intézmények irányítása, működtetése, hiszen a napi döntések távolra kerülnének a problémáktól.

Ha rajtam múlna, lenne államosítás

– reagált Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, majd azzal folytatta: „de a kormány meg nem akarja, tudomásul vettem, hogy nem nyerhetek mindig.”

Szerinte mindig előjön a centralizálás problémája, és az eddigi felmérések igazolták, hogy a fenntartó laikus, ami működési problémákhoz vezet. Így például egy-egy településen a járóbeteg ellátást az nem az ott élők igényeihez igazítják, hanem ahhoz, hogy éppen milyen ellátáshoz sikerült orvost vagy egyéb erőforrást szerezni. Ezért vannak most országszerte kis rendelőkben nagy költséggel üzemeltethető laborok. Ezeken a helyeken az országos átlag töredékét látják el, viszont őket tízszeres költséggel.

Az államtitkár szerint nem igaz, hogy a helyhatóságok több tízmilliárdos forrással egészítették ki a járóbeteg rendelők támogatását. Adataik szerint 3 év statisztikája alapján ez az összeg 9-10 milliárd forint, és ennek nagy része a fővárosban történt.

A hat órás szakrendelői munka eltörlésével kapcsolatos jelzésre Takács Péter úgy reagált:

tessék tudomásul venni, hogy a magasabb fizetéshez magasabb elvárások társulnak. Ma olyan magasak az orvosbérek, hogy meghaladják a nemzetgazdasági átlagkereset háromszorosát, ekkora luxust nem engedhet meg a költségvetés magának, hogy 6 órás munkáért 8 órás munkabért fizessen az orvosoknak.

Jelezte egyúttal, a jövőben nagyobb kontroll lesz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) és az Országos Kórházi Főigazgatóság részéről a szakrendelőkben.

Kapcsolódó
„A háziorvosok egységesen kiállva bármilyen kormányt vagy polgármestert meg tudnának buktatni”
Naponta legalább tíz órát van a betegeivel, és még a boltban is „rendel” az a zuglói háziorvos, aki nemrég aláírásgyűjtést kezdeményezett, hogy megemeljék a praxisnővérek fizetését is. Keczéry Attila szerint két kormányzati ciklus alatt gyökeresen át lehetne alakítani az alapellátást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik