Dér Heni és férje, Bakos Gergő a Best címlapján mutatták meg két hónapja született kislányuk, Blanka arcát. Az énekesnő a magazinnak mesélt a babáról, és arról, milyen az életük négyesben. Mint kiderült, egy héttel túlhordta a babát, de a szülés így is kalandosra sikerült.
Visszagondolva arra a délutánra, hogy épp lángost sütöttem, a tésztát gyúrtam, amikor beindult a szülés, elkap a nevetés. Akkor azért volt ijedelem
– fogalmazott Dér Heni, akinek elsőszülött gyereke, Bendegúz annak idején pont hogy hamarabb érkezett a kiírt időpontnál. Akkor a kocsiban indult be a szülés az énekesnőnél, így rendőri kísérlettel jutott el a kórházba szülni.
Dér Heni a magazinnak elmondta, lángossütés „láthatóan nem tetszett Blankának, mert hirtelen kényelmetlen lett állni”.
Éreztem, hogy egyre jobban görcsöl a hasam, de abban egyáltalán nem voltam biztos, hogy ezek már a fájások. Azért elmentem lezuhanyozni, összekészülődni, de még előtte felhívtam a férjem, jöjjön haza, mert lehet, itt az idő. Így is lett.
Mint elárulta, a kocsiban már négy-öt perces fájásai voltak, mire a kórház bejáratához értek, már két-három percesek. Egyből mentek a szülőszobába, és negyed óra múlva megszületett a kislány.
Felfoghatatlan érzés volt. Egyszer csak ott volt velünk Blanka. Annyira felhőtlenül boldogok voltunk, de közben meg azt kérdezgettük, hogy történhetett ilyen gyorsan mindez. Nem kellett órákig vajúdnom, sőt arra sem volt idő, hogy felfogjam az egészet. Lelkileg és fizikálisan is nagyon jól voltam. Pofátlanul szerencsésnek éreztem magam, hiszen Blanka egészségesen és könnyen jött világra, ráadásul nem fájt semmim, nem kellett vágni, még egy tűvel sem szúrtak meg, és a saját lábamon sétáltam fel a szobánkba.
Az énekesnő így mesélt kislányáról: „Blanka igazi kis nyurga modellalkat, ebben majdnem teljesen az ellentétem. Viszont a személyisége, na az tagadhatatlanul az enyém… Pont olyan akaratos és makacs, mint én. Már most tudom, hogy a jövőben lesznek összetűzéseink. Olyan balhékat csap, hogy hűha!”
Dér Heni azt is elmondta, férjére mindenben számíthat, és bár jelenleg nem tudnak túl sok időt kettesben tölteni, mindketten imádják, hogy van két gyerekük, mert mindig is nagy családra vágytak. Harmadik babát is terveznek, de ez még „a jövő zenéje, vagyis a lehetséges jövőé”.
Jelenleg kétgyermekes édesanya vagyok, és nem lehetek elég hálás, hogy ez megadatott.