Élet-Stílus

Minden nap megszoptatja a férjét, ez hozta közelebb a házaspárt

A nő szerint így minőségi időt tudnak együtt tölteni a férjével, aki még sokkal energikusabbá is vált az anyatejtől.

Rachel Bailey szeretne minél több minőségi időt együtt tölteni a férjével, és erre az egyik legjobb megoldásnak azt tartja, ha rendszeresen megszoptatja a párját  – írja a Metro.

Itt beszéltek a furcsa szokásukról:

A nő először 2017-ben táplálta így a férjét, amikor gyermeküket, Ariát is etette. Túl sok volt a teje, de ahelyett, hogy lefagyasztották vagy odaadták volna egy másik kismamának, inkább a férfi kapta meg. Így történt ez később a pár legfiatalabb gyermeke, Matthew esetében is.

Bailey ezt nem tartotta furának, egy szabály volt csak, hogy először a babákról kellett gondoskodnia, csak után következhetett a férje.

A nő azt mondta, hogy a szoptatásoknak köszönhetően közelebb kerültek egymáshoz, sokkal bensőségesebb lett a viszonyuk, a házasságuk pedig erősebbé vált.

Idegenkedtünk volt az ötlettől, de ahogy megtettük, rájöttünk, hogy ez teljesen rendben van

– mondta.

A férfi azt mondta, a tej íze valóban más volt, mint amit megszokott, de nem volt vele gondja, hisz hasonlóan tápláló volt. A férj több pozitív változást is tapasztalt magán, miután a felesége szoptatta, elmondása szerint energikusabbá vált, jobban bírta a hideget és a bőre is sokkal szebb lett.

Végül megszerettem az anyatejem ízét, sőt most jobban szereti, mint a tehéntejet.

– nyilatkozta a férfi.

Imádom szoptatni, mert ez lehetővé teszi számunkra, hogy minőségi időt töltsünk együtt. Ez határozottan közelebb hozott minket!

– tette hozzá a felesége.

A pár korábban már sokszor dokumentálta ezt a bizonyos minőségi időt, a nő most azért szólalt meg, mert épp mostanában fejezte be a legkisebb gyermekük szoptatását. Elmondta, ma már kevesebb a teje, így meg kell gondolnia, mikor szoptatja a férjét. Korábban volt, hogy napi 3-4 adagot is adott, ma viszont már csak éjszaka jut anyatej a férfinek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik