Közélet

Kényes üggyel bízná meg Orbán Viktort a Jobbik

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A párt javaslata próbára tenné a kormányfő kapcsolatait Putyinnal.

A Jobbik eltávolíttatná a Szabadság téri szovjet emlékművet. A párt két képviselője (Brenner Koloman és Lukács László György)  emlékeztetett rá, ez a rendszerváltás óta téma, az emlékmű idegen a tér, illetve környéke szellemiségétől, ezért az Orbán-kormánynak a a lehető legrövidebb időn belül tárgyalnia kellene az Oroszországi Föderáció vezetésével az eltávolításáról.

Azt írták, a Magyarország és Oroszország területén található hadisírok és emlékművek gondozásának kérdéseit szabályozó, 1995-ben, Moszkvában aláírt megállapodás lehetőséget biztosít az emlékmű áthelyezésére, eltávolítására. A Jobbik politikusai jogos követelésnek tartják,

hogy a magyar nemzet megalázottságának jelképét, a mindannyiunk igazságérzetét és méltóságát bántó, a megszálló szovjet hadsereget dicsőítő emlékművet, amely a szovjet elnyomás és cinizmus egyik szimbóluma, el kell távolítani a Szabadság térről.

Szerintük ennek aktualitását igazolja a putyini Oroszország új, történelemhamisító tankönyve is, amely nyugatról pénzelt fasiszta lázadásnak állítja be az ’56-os forradalmat és szabadságharcot, ami szintén nagyon komoly megsértése az egész magyar nemzetnek. A történelemhamisító tankönyv miatt közben több kérdést is kapott Szijjártó Péter külügyminiszter.

Gelencsér Ferenc (Momentum)

Fellép-e Magyarország a putyini rezsim történelemhamisításával szemben?

Csárdi Antal (LMP)

Mikor hívatja be a budapesti orosz nagykövetet a történelemhamisítás miatt?

Bencze János (Jobbik)

Miért engedik megalázni ’56 szellemét?

című kérdésére Magyar Levente államtitkár egységes választ adott. Mindössze annyit írt, hogy

1956-ban a magyarok fellázadtak a kommunista diktatúra ellen, a szabadságharcosok hősök, akik hazájuk függetlenségéért harcoltak a túlerővel szemben, külső segítség nélkül. Minden ettől eltérő értelmezést határozottan visszautasítunk, és még csak vitázni sem vagyunk hajlandók róla!

Noha Putyin új történelemtankönyve szerint hiba volt kivonulni Magyarországról, egy vlagyivosztoki fórumon az orosz elnök már  úgy fogalmazott, hiba volt a forradalmi megmozdulások leverésére tankokat küldeni Magyarországra és Csehszlovákiába.

Kapcsolódó
Régóta játszik a magyar történelemmel Putyin, most ‘56-ot szedte elő a volt minisztere
Oroszország ezúttal is a maga érdekében használja a történelmet. A magyar kormány tűri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik