„Róbert Gida felnőtt, ráadásul volt pofája egyetemre menni, becsajozni, és otthon hagyni gyerekkori pajtásait, egy csapat félig állat, félig ember lényt. A szomorú cimborák lelkiállapotán az sem dob túl sokat, hogy valamiért éhezni kezdenek, ennek orvoslásaként megeszik Fülest. Mikor Róbert Gida a menyasszonyát vinné bemutatni az elvadult állatoknak, olyan sebek szakadnak fel a traumatizált lényekben, hogy onnantól kezdve egyre nagyobb kedvvel trancsírozzák fel a Százholdas Pagonyba tévedő látogatókat” – írtuk a Micimackó: vér és méz című horrorról néhány hónapja, amely a trashfilmek mezsgyéjén merészkedett el néhány amerikai moziig.
A film folytatást kap, méghozzá új főszereplővel, Tigrissel, aki egyébként Alan Alexander Milne klasszikus, 1926-ban megjelent gyerekmeséjében nem tűnt fel, emiatt hiányzott az első horrorfilmből is. A Vér és méz második része 2024 februárjában érkezik majd, elődjénél jelentősen nagyobb költségvetéssel.
Scott Jeffrey, a film producere azt mondja:
Tigris hihetetlenül erőszakos. Szereti megkínozni áldozatait, mielőtt megöli őket.
Nem ez lesz az egyetlen trash-horror a jövőben, érkezik a gyilkoslajhár is: