Közélet

Tíz oktató felmondott az ország legnagyobb magánegyetemén, miután a Fidesz-közeli dékán kirúgott három tanárt

MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor
MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor

10 oktató mondott fel az elbocsátások után a Budapesti Metropolitan Egyetemen – írja a Media1. Az őszi félév kezdete előtt nem sokkal Kovács Attila dékán kirúgta a Metropolitan három oktatóját, Gócza Anitát, Gayer Zoltánt és Murai Andrást. Egyelőre kérdéses, kik tartják majd meg az órákat a most induló őszi szemeszterben az ország legnagyobb magánegyetemén a kommunikáció szakon.

A dékánnak írott tiltakozó és információkérő levelük eredménytelensége és a hallgatók petíciójának sikertelensége után hétfőn ismét levelet írtak az oktatók Kovácsnak. Ebben már arról tájékoztatták, hogy mivel nem látják garantálva a továbbiakban az egyetemi oktatói autonómiát és veszélyben látják a szakmaiságot, illetve csak zavaros, elfogadhatatlan válaszokat kaptak a dékánnak küldött kérdéseikre, ezért nem folytatják tovább munkájukat a METU-n, nem tartják meg óráikat a most kezdődő félévben.

A levelet Élő Anita, Ihász Ingrid, Marosi Gergely, Martin József, Pach Ferenc, Szabó Krisztián, valamint Szalay Dániel írta alá. Jolsvai András és Réti Pál újságírók, oktatók már a tömeges távozások előtt bejelentették, hogy nem tartanak többé órát az METU-n, és Neizer Anita újságíró is úgy döntött, nem tart többé órát az egyetemen. Emellett Kepes András is kiállt Murai András, az elbocsátott intézetvezető mellett a Media1-nek adott nyilatkozattal.

Kovács Attila, a kormányközeli Alapjogokért Központ EU-s kutatási igazgatója év elején vette át a dékáni posztot Papp-Váry Árpád marketingkommunikációs szakembertől.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után egy nappal közleményben reagált a METU a sajtóhírekre. Ebben arról írnak, hogy:

A Budapesti Metropolitan Egyetem a folyamatos fejlődésben hisz, amely a digitális és fenntarthatósági szempontokra fókuszáló átalakulásra adott válaszok szem előtt tartását, a kor igényeinek megfelelő oktatást jelenti. Oktatóink kiválasztásánál az akadémiai eredményesség és láthatóság, valamint a nemzetközi tapasztalat mellett a naprakész, gyakorlati tudás átadásának képessége a fő szempont. Az oktatói kör összeállítása az egyetem akadémiai vezetőinek feladata, amit az egyetemre jellemző magas színvonalon látnak el. A METU határozottan cáfolja, hogy bármilyen döntésben politikai vagy ideológia hatások érvényesülnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik