Belföld

Kulcsár kiegyezett a Demokratával

Ítélet nélkül zárult a Kulcsár Attila által a Magyar Demokrata című hetilap ellen indított sajtóper, mivel a keddi tárgyaláson a felek megegyeztek abban, hogy az újság közzéteszi az exbróker helyreigazítási kérelmét.

Az újság jogi képviselőjének tájékoztatása szerint a lap korábban anyagtorlódás miatt nem jelentette meg a közleményt. Mint mondta, a felek előzetes egyeztetései nyomán a Demokrata e heti számában kap helyet a közlemény, amelyben korrigálják a tavaly december elsejei kiadás Vörös arisztokraták című cikkében Obersovszky Péter által elmondottakat.

Az interjúban az újságíró arról beszélt, hogy Kulcsár Attila verette meg Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét – hangzott el a tárgyaláson. Fülöp Tamás, Kulcsár Attila jogi képviselője a tárgyalás után elmondta: ezzel a közléssel összefüggésben Kulcsár Attilának a Magyar Demokratával szemben nincsen már igénye, annak ellenére, hogy a jog erre még számos eszközt biztosítana. Ő ezzel nem él, azonban a valótlan állítást közlő Obersovszky Péter ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt korábban feljelentést tett, és személyiségi jogának megsértése miatt polgári pert indít – tette hozzá a jogi képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik