Közélet

Közvetlen közelről készült videó a börgöndi légiparádén becsapódó repülőről

Előkerült egy újabb videó a börgöndi légibemutatón történt tragédiáról.

A 444 egyik olvasója gyakorlatilag testközelből örökítette meg, ahogy a kisrepülő a földbe csapódik. A fedélzetén lévő két ember, apa és fia nem élték túl a zuhanást.

Madas László, igazságügyi légi üzemeltetési szakértő az RTL megkeresésére arról beszélt, a pilóta vélhetően nem jól hajtotta végre az orsó nevű műrepülő-figurát. Úgy véli, lehetséges, hogy a beviteli sebesség nem volt elegendő az emelkedési szakasz után.

Madas szerint még korai kijelenteni, hogy pilótahiba okozta volna a balesetet, hiszen a roncs átvizsgálása még hátravan. Már amennyire persze ezt meg lehet teni, mivel a gép kiégett. Mint mondta, nehéz lesz megállapítani, hogy a kormányok működtek-e, de feltehetően igen, mert a repülés korábbi szakaszában nem volt velük semmi baj.

Tehát nagyobb a valószínűsége az emberi hibának, mint a műszakinak

– jelentette ki a szakértő az RTL Híradónak.

Arra is kitért, az a tény, hogy a repülőgép motorja állítólag még „bejáratós” volt, nem feltétlenül függ össze a balesettel. Mint mondta, közvetlen ok-okozati összefüggést nem lát a két dolog között, de egy biztos, hogy a bejáratós motorokkal nem szokás műrepülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik