Élet-Stílus

Mila Kunisék nem győznek bocsánatot kérni, amiért példaképnek nevezték a nemi erőszakért elítélt színésztársukat

Juan Pablo Rico / AFP
Juan Pablo Rico / AFP
Korábban levélben álltak ki az azóta nemi erőszak miatt elítélt Danny Masterson mellett.

Videóban kért bocsánatot Mila Kunis és Ashton Kutcher, amiért korábban levélben álltak ki a múlt héten harminc év börtönre ítélt színésztársuk, Danny Masterson mellett.

A színészházaspárra azt követően zúdolt népharag, hogy két amerikai portálnak sikerült megszereznie néhány dokumentumot a peranyagból. Többek közt azokat is, amelyek szerint közel ötvenen írtak olyan jellemzést Mastersonról, azzal a céllal, hogy jó színben tüntessék fel a bíróság előtt. Köztük volt több színésztársa is az Azok a 70-es évek című sorozatból, Kutcher és Kunis is.

Ezekben az írásokban Kunisék méltatták Mastersont, akit remek apaként, odaadó szülőként jellemeztek. Kutcher arról is írt, hogy szerinte a színésznek köszönhetően nem lett drogfüggő Hollywoodban, sőt, egyenesen példaképnek nevezték Mastersont. A hónapokkal ezelőtt írt sorok érthető módon más kontextusba kerültek azt küvetően, hogy a férfiról a bíróság előtt bebizonyosodott, hogy megerőszakolt két nőt, sőt, be is drogozta az áldozatait, Kunisékat pedig dühösen osztották ki a kommentelők.

Az Instagramra feltöltött videóban a házaspár elmondja: tisztában vannak azzal a fájdalommal, amit okoztak, és sajnálják, továbbra is az áldozatokat támogatják. Hozzáteszik, hogy Masterson családja hónapokkal korábban kereste meg őket, mint a színésszel jó kapcsolatot ápoló barátokat, hogy írjanak a bíróság számára jellemzést „arról a Dannyről, akit mi ismertünk huszonöt éven át.” Hozzáteszik, a levelekkel nem akarták megkérdőjelezni a bírósági döntést, aláásni az áldozatok vallomásait, ismételten traumatizálni őket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ashton Kutcher (@aplusk) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik