Élet-Stílus

Sztárban Sztár leszek!: egymásnak estek a mesterek, Tóth Gabi kiviharzott a stúdióból

TV2
TV2
Majka ellen fordultak.

A Sztárban Sztár leszek! szombati adásában konfliktus alakult ki a mesterek között, miután több ígéretes versenyző Majka csapatába került. Tóth Gabi szóvá tette, hogy kissé felborultak az arányok a zsűriben, Köllő Babett szerint a jelentkezők azért húznak a rapper felé, mert a producert, a lehetőségeket látják benne, amit Majka ki is használ. Azt kérték mestertársuktól, hogy hagyjon nekik több teret.

Miután a Money or Love című műsorból ismert, rappelő Aidan is Majkát választotta mesterének, még inkább elszabadultak az indulatok a mesterek között.

Engem jelen pillanatban kiráz tőled a hideg, a rossz értelemben. Még megkockáztatom azt is, hogy utállak

– jelentette ki Köllő.

A vita végül Tóth Gabi és Majka között harapódzott el. Az énekesnő ekkor azt mondta, folyton azon aggódik, a rapper mikor ugrik a nyakának, és „becsicskulva” érzi magát. Ez után a következő párbeszéd zajlott le közöttük:

Tóth Gabi: „Olyan dolgokat mondtál rám ország-világ előtt, amik nem voltak igazak, és utána már azt írja az összes ember rólam. Úgyhogy inkább csendben maradok…”

Majka: „Már arról is én tehetek, hogy a kommentelők mit írnak nektek! Egy ilyen váddal nem tudok azonosulni és kurva szarul esik.”

T. G.: „Elegem van belőled, Majoros, komolyan! Vitatkozzon veled a tököm most már, de tényleg! Megint velem kötekedsz! A Babett-tel nem kötekedsz, mert ő be van szarva tőled, és nem szól vissza neked. Az egészet a Babett hozta fel, ő csendben marad, és velem vitatkozik a Majoros Peti megint, értitek?”

M.: „Nem veled vitatkozom…”

T. G.: „Megint ugyanaz lesz, hogy én leszek a nagypofájú hisztérika, aki kimegy a stúdióból, mert felcseszted az agyamat.”

Ezt követően Tóth Gabi felállt a zsűripulttól és kiment a stúdióból.

Majka utóbb elismerte, hogy igaza vol az énekesnőnek abban, hogy egyedül maradt vele a vitában. Köllő Babett azonban megsértődött Tóth Gabi szavain. Pápai Joci nem nyilvánított véleményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik