A jelzős szerkezetet a a L’art pour L’art társulat egyik mesejátékából vettük, a most bemutatott Xperia Arc kampány egyik filmje adta az ihletet hozzá.
Emlékeztetőül: a modell a Sony Ericsson eddigi legmutatósabb, ultravékony mobilja. A két reklámfilm igen szellemesen, és könnyed modorban tárja elénk a telefon képességeit.
Teszik mindezt ráadásul olyan szórakoztató módokon, amelyeket normál, hétköznapi élethelyzetekben biztosan nem fogunk gyakorolni, tehát valójában haszontalanok (és máris visszakanyarodtunk a kezdésben felemlegetett, önmagáért való művészeti minőség témaköréhez).
Az első részben végignézhetjük, ahogy a vonatkozó márkájú kütyüből már négy fényerejének sem kihívás, hogy egy csomó bimbózó virág kinyílva viruljon. A következő epizód komolyabb hangvételű figyelmeztetéssel indít, amiből megtudhatjuk, hogy a következőkben látott szereplők profik, elkerített területen, forgatási körülmények között vették fel a jeleneteket. Ha utánozni próbáljuk őket, az a halálunkat is okozza.
Majd fény derül a cím értelmére, hiszen a deszkás srácok azt bizonyítandó, hogy az Xperia Arc kamerájának olyan kristálytiszta a képe, mint amit szabad szemmel látunk, fasisakokat eszkábálnak, amin csak az eszközön át tudnak kikukkolni. Majd indulhat a gördeszkázás…