Emlékszünk, amikor a marokteló még csak elterjedőben volt, nem egy, hanem két marok kellett hozzá, és hogy az egyelőre mobil nélküli többség faragatlanságnak tartotta a nyilvános helyen való telefonálást? Ebben az időben különféle gúnyneveket aggattak a mobilozókra, például a címünket.
Az újdonság megszokottá válik, a magatartási normák változnak, az ingerküszöb megemelkedik. Ma már jóval elnézőbbek vagyunk, amikor ez a szokás annyira elterjedtté vált, hogy mi magunk is űzzük.
Ettől függetlenül azonban még mindig maradt egy vékony sáv a tabuk földjén, amelynek határait azért kellve-kelletlen, de a legtöbben betartják szerencsére.
Általánosságban megállapítható például, hogy nem zavarunk meg előadást viselkedésünkkel (amibe nyilván nem csak a telefonálás tartozik). Legyen az egy vetítés a moziban, színházi darab, avagy embertársunk előadása.
Különösen nem szerencsés udvariatlanul megzavarnunk ebben, ha ő a tanárunk és az óráján ülünk, az osztályban. A felvételen látható tanerő nem sokat szórakozott, rövidre zárta a diák beszélgetését.
Tette kifogásolható, de okai megérthetőek.
