A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szombaton bejelentette: az önkormányzati választási ciklus meghosszabbítását kezdeményezi a pártoknál. Az 1800 helyhatóságot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöksége most arra kéri a parlamenti pártokat, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választásokat ne ugyanabban az évben tartsák. Azt szeretnék, hogy az önkormányzati voksolásokra a parlamenti választási ciklusok felező idejében kerüljön sor, mert a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a négyévenkénti kettős választás jelentősen megterheli a politikai közéletet, és elvonja a figyelmet a mindennapi munkától. A TÖOSZ indokai között szerepel az is, hogy az önkormányzati és a közigazgatási reform bevezetésére csak az önkormányzati választások után kerülhetne sor, ez pedig a változtatások további elhúzódásával járna.
A veszteseknek kedvezne
A politológus a parlamenti választások előtt néhány hónappal alapvetően teoretikus kérdésnek tartja az ötletet. „Bár a felhozott érvek helytállóak, azok szinte biztosan találkoznak a társadalom általános vélekedésével, a kezdeményezés megvalósítására ebben a ciklusban, a jelenlegi parlamenti összetétel mellett már nem látok esélyt (hasonló helyzet állt fenn Gyurcsány Ferenc korábbi, a bejutási küszöbre vonatkozó választási jogi javaslata esetén is). A pártok egyszerűen most nem tudnak egy egyébként indokolt, vitára alkalmas, de mégiscsak elméleti kérdéssel foglalkozni” – véli Budai Bernadett. A Visionconsulting elemzője hozzátette: az országgyűlési képviselőválasztások „lendülete” általában kitart az őszi helyhatósági választásokig, tehát a győztes népszerűsége jó eséllyel nyerésre segíti a parlamenti többséget szerzett pártot (koalíciót) az önkormányzatokban is. Így az önkormányzati választások két évvel való eltolása a parlamenti választásokon éppen vesztes félnek kedvezne inkább, aki ez idő alatt új arcokkal, programmal léphet elő, míg a győztes párt(ok), a regnáló kormány ugyanezen idő alatt rengeteg hibát elkövethet.
A Fidesz szerint nincs itt az ideje
A négy parlamenti párt úgy nyilatkozott, hogy az elképzelést jónak tartják, a módosítás 2006-os bevezetését, és a jelenlegi önkormányzati képviselők mandátumának meghosszabbításával azonban a legtöbben nem értenek egyet. Sőt, a Fidesz szerint a kérdés nem is aktuális.
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármester szerint ugyanis nem aktuális az önkormányzati választások időpontjának változtatása; ezt csak az önkormányzati rendszer teljes átalakítását követően, vagy azzal egy időben szabad megtenni. „Elviekben támogatom azt az elképzelést, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választások időpontja tolódjon el, ne adott évben legyen, hanem a kormányciklus közepén” – mondta a politikus az MTI-nek. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) társelnöke, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke hozzátette: ezt az egész rendszerből kiragadva, egyetlen egy elemként nem lehet jóváhagyni”.
A pártok szerint jó elképzelés
Az MSZP szerint ésszerű lenne a rendszer megváltoztatása, de nem tartják valószínűnek a megvalósíthatóságát. Jauernik István, a párt önkormányzati munkacsoportjának vezetője, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának alelnöke a FigyelőNetnek úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz álláspontja eldönti a kérdést, hiszen az önkormányzati, a választási eljárási törvény, valamint az Alkotmány módosításához is kétharmados többségre van szükség, ami a nagyobbik ellenzéki párt nélkül nem megy. „Az ötlet már sokszor felvetődött, többek között Dávid Ibolya és Kósa Lajos is felvetette korábban a bizottsági üléseken. Végül azonban sosem lett belőle semmi. A rendszer így is működik és működni is fog, bár célszerű lenne változtatni. Az októberi időpont nem szerencsés, hiszen így csak kevés idő van a költségvetés kidolgozására, ráadásul valóban jelentős anyagi és társadalmi megterhelést jelent az évi két voksolás” – véli Jauernik István. Hozzátette: közel sem ez a legsürgetőbb kérdés, amit kétharmados törvénnyel lehetne orvosolni, az önkormányzatok működési költségeinek csökkentése, vagy a feladatok és határkörök átrendezése ugyanúgy égető feladat.
Az MDF szintén támogatja az önkormányzati választások időpontjának megváltoztatására vonatozó kezdeményezést, és részt venne egy erről szóló négypárti egyeztetésen is – mondta el. Gémesi György, az MDF elnökségi tagja szerint politikai konszenzus látszik kialakulni a témában, így a változtatás technikai részleteit illetően kell megegyezésre jutni.
Az SZDSZ is végiggondolhatónak és helyeselhetőnek minősítette a felvetést, abba azonban semmiképpen sem egyeznek bele, hogy a jelenleg hivatalban lévő önkormányzati képviselők mandátumát megtolják egy évvel. „A társadalmat jelentősen megterheli a kétszeri szavazás, de a jelenlegi képviselők négy évre kaptak megbízatást. Az viszont elképzelhető, hogy a 2006-ban megválasztott politikusok öt évre, 2011-ig töltsék majd be hivatalukat” – mondta Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke a FigyelőNetnek.
