Soltész Attila, a Fidesz ifjúsági tagozatának fővárosi szervezete nevében kifejtette: a reggeli csúcsforgalomban a BKV járatai leginkább fél nyolc körül a legleterheltebbek. Ezt támasztja alá a BKV közlekedésstatisztikai felmérése is, amely szerint akár negyed órával előtte vagy negyed órával utána már érezhetően kevesebben utaznak a járműveken.
Hozzátette: a fél nyolc körüli időpontban a BKV vonalainak 30 százalékán tapasztalható, hogy a tömegközlekedési eszközökön utazni akarók nem tudják igénybe venni a járatokat, mert nem férnek fel azokra. A helyzet megoldása, a tömegközlekedési eszközök számának növelése mellett, a terhelés egyenletes elosztása lehet, amire kiváló gyakorlat a lépcsőzetes iskolakezdés bevezetése.
Ennek lényege, hogy az egy tömegközlekedési útvonal mentén lévő iskolák különböző időpontokban kezdik az oktatást, így a diákok is különböző időpontokban veszik igénybe a BKV-járatokat. Erre van példa az Egyesült Államokban, míg Európa számos országában később kezdődik az oktatás. A képviselő hivatkozott arra is, hogy számos tanulmány szerint a fiatalok alvási periódusa más mint az időseké, s a nyolc órai kezdés is korai lehet, nemhogy az esetleges nulladik óra.
Soltész Attila közölte: kezdeményezik koordinációs munkacsoport létrehozását, és felkérik Demszky Gábort, hogy dolgozzon ki részletes javaslatot a lépcsőzetes iskolakezdésre, és azt terjessze május 31-ig a fővárosi közgyűlés elé.