Belföld

25-30 milliárdba kerül a budai Vár felújítása

A budai Vár hosszú távú, tíz-tizenkét éves helyreállítási programja 25-30 milliárd forintból hajtható végre – mondta Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke.

A kormány 2004. április 28-án döntött a vár felújításának folytatásáról, és a KÖH mostanra készítette el a hosszú távú rehabilitációs programot, amelyet március 15-ig kell a kormány elé terjeszteni. A helyreállítás két pilléren nyugszik. Egyfelől nem szabad megszüntetni a váregyüttes lakónegyed jellegét, meg kell akadályozni, hogy kiüresedett, csak a turizmust szolgáló díszletté váljon. Másfelől a „kulturális fellegvár funkció” erősítését javasolják a ténylegesen vagy potenciálisan meglévő „értékhalmaz” hasznosításával.

Varga Kálmán elmondta, hogy a várköpeny még feltáratlan, a KÖH ezért külön feltárási-kutatási programot állít össze. A szakemberek szerint olyan nagy jelentőségű művelődéstörténeti emlékek kerülhetnek felszínre, mint például harminc évvel ezelőtt a gótikus szobrok leletanyaga volt. Javarészt feltáratlan a vár alatt húzódó pincerendszer, ami izgalmas fejlesztést ígér, és a további példák között említhető egy föld alatt rejtőző zsinagóga, valamint a Magdolna-templom és környezete feltárása, visszaépítése.

A tavalyi állagmegóvó munkák után idén 300 millió forintos keretből megkezdődik a komolyabb ütemű felújítás a Mátyás-templom rekonstrukciója keretében. Ezenkívül megújul a díszterem a régi Országházban, a Magyar Tudományos Akadémia Országház utca 30. szám alatti épületében. Varga elmondta: megtörtént a diplomáciai kapcsolatfelvétel a Táncsics Mihály utca 9. alatti volt József-kaszárnya amerikai tulajdonban álló épületével kapcsolatban, amelyben a reformkor nagyjai, köztük Táncsics Mihály raboskodott. Az amerikai fél „nyitottságot mutat” a tekintetben, hogy az épület egy ingatlancserével visszakerülhessen a magyar állam tulajdonába. A távlati cél az, hogy múzeumot alakítsanak ki; az ingatlan területén található a budai Vár középkori kincseskamrája is.

A KÖH a polgárnegyed esetében a jelenlegi utca- és térszerkezet megtartását javasolja. Néhol, az egységesebb építészeti megjelenés érdekében viszont a szakemberek célszerűnek találják az átépítést a régebbi, tradicionális funkciók visszahozásáért, a Kapisztrán téren például újra kialakítanának egy piacteret. A polgárváros épületeit persze fokozatosan meg kell újítani, nem utolsósorban azért, hogy a belső udvarok, a belső architektúra, ha korlátozottan is, de mindenki által megtekinthető legyen – tájékoztatott a KÖH elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik