Belföld

A volt bécsi tudósító tagadja az ügynökvádakat

Heltai András korábbi bécsi tudósító tagadja Paul Lendvai magyar származású osztrák újság azon vádjait, miszerint a ügynök lett volna, mindemellett azt is elmondta, hogy a "totalitárius rendszerben" külföldön dolgozó újságíróknak kötelező volt jelenteni.

Paul Lendvai ismert magyar származású újságíró, közíró az Élet és Irodalom (ÉS) című lap pénteki számában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért anyagok alapján azt írta, hogy több magyar újságíró jelentett róla. A megnevezett zsurnaliszták között van az MTI korábbi bécsi tudósítója, Heltai András is, aki a Klubrádió péntek esti Kontra című műsorában cáfolta a személyével kapcsolatos állításokat.

„Nem voltam ügynök, erről papírom van” – fogalmazott az újságíró, hozzátéve, hogy a rendszerváltozás után iilletékes állami bizottság világította át. Heltai András elmondta: a „totalitárius rendszerben” külföldön dolgozó újságíróknak kötelezővé tették, hogy a külföldiekkel folytatott beszélgetéseikről számoljanak be a nagykövetségen. „Hogy aztán a titkosszolgálatok mit csináltak ezekkel a jelentésekkel, amiket tőlünk kaptak, azt nem tudom. – mondta, hangsúlyozva, hogy nem mint beszervezett ügynök számolt a beszélgetésekről.

Az Ausztriában élő Lendvai Pál – az ÉS-ben megjelent cikke szerint – 395 oldalnyi operatív anyagot kapott. Ezeket az állambiztonsági szolgálatok hírszerzéssel és belső elhárítással foglalkozó ügynökei és szigorúan titkos állományú tisztjei készítették, főként az 1958-tól 1966-ig tartó időszakban. Ebből az anyagból Paul Lendvai, beszámolója szerint, megállapította, hogy több magyar rádiós, televíziós újságíró, valamint az MTI volt bécsi tudósítói a hatvanas évek elején a magyar hírszerzésnek jelentéseket küldtek az ő ausztriai és magyarországi tevékenységéről.

Paul Lendvai az állambiztonsági szaklevéltártól kikért anyagok alapján több tévés és rádiós újságíróról, köztük Szepesi György rádióriporterről is azt állította, hogy állambiztonsági ügynök volt. Szepesi a vádakat a Népszabadság megkeresésére nem volt hajlandó kommentálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik