Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivőjének közlése szerint a Tisza Tiszadob alatt változó erősséggel zajlik, de helyenként néhány kilométer hosszúságban megjelentek az állójeges szakaszok.
Csont Csaba elmondta: Tiszadob fölött megszakításokkal áll a jég, vastagsága 3-7 centiméter között változik, a Tokaj fölötti Tisza szakaszon pedig „beállt” a Tisza, a jég vastagsága ezen a szakaszon 4-8 centiméter között változik, de helyenként eléri a 10-13 centimétert is. A szóvivő a meteorológiai előrejelzések szerint azt prognosztizálta, hogy a következő napokban várható hideg időben a Tiszán az állójeges szakaszok tovább növekednek és a jég erőteljes vastagodása valószínű.
A Tiszán hat jégtörőhajó áll készenlétben, eddig nem kellett bevetni azokat – mondta Csont Csaba.
Nem javult a belvízhelyzet
Az Ékövizig igazgatója Pados Imre az MTI-vel közölte, hogy az elöntött területek nagysága a hidegebb időjárás miatt az elmúlt napokban továbbra sem változott, a belvíz fagyott állapotban borítja a földet. Az Ékövizig területén mind a Bodrog-, mind a Takta-, mind pedig a dél-borsodi és hevesi területen első fokú a belvízvédelmi készültség – tette hozzá az igazgató.
A térségben működő szivattyúk csupán pénteken 260 ezer köbméter vizet emeltek át a főcsatornákból a befogadó folyókba.
