Belföld

Gyurcsány békés szavakat kért

A közelgő parlamenti választás nem arról szól, hogyan hívják a következő miniszterelnököt - mondta a kormányfő. Hiller az egykulcsos adórendszer tervét bírálta.

Az MSZP megértette, hogy hatékony, nemzetet szolgáló, okos és bátor kompromisszumok mentén lehet előre vinni a nemzet és a haza sorsát, ez a párt legnagyobb történelmi teljesítménye az elmúlt négy évben – mondta a miniszterelnök a szocialista párt szezonnyitó rendezvényén Budapesten. A közelgő parlamenti választás nem arról szól, hogyan hívják a következő miniszterelnököt, a választás nem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor személyes csatája. Arról szól, halljuk-e a nyugdíjasoknak, a gyermekes családoknak, a munkát keresők százezreinek és a több bért akaróknak a hangját – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

„Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el, mert az országnak nem erre van szüksége” – intézte szavait a szocialista párt politikusaihoz a kormányfő.

Hiller az egykulcsos adórendszert bírálta


Az MSZP az idén tavasszal győzni akar – mondta a rendezvényen Hiller István, az MSZP elnöke  „Idén tavasszal győzni akarunk”. Azért dolgozunk, hogy tavasszal megalakulhasson a második Gyurcsány-kormány – közölte a politikus.

A választások tétje, hogy a hataloméhes, fenyegető, harcias politizálás helyett az MSZP képviselte nyugodt építkezés győzzön – fűzte hozzá az MSZP elnöke. Hiller István azt mondta: az ellenzék gyakran használja azokat a baloldali értékeket, biztonság, igazságosság, amelyeket a MSZP képvisel. „Nem kétséges, hogy nemsokára a bátorság is előfordul, hogy a bátorságról is beszélni kezdenek” – fogalmazott. Hozzátette: azt hiszik, hogy ha baloldali értékeket hirdetnek, azzal a baloldali emberek bizalmát is megszerzik, de nem számolnak azzal, hogy az emberek emlékeznek arra, ki panelprolizta le őket, ki volt az, aki nem fizette ki a nyugdíjasoknak jogosan járó juttatást, és hogy hány kilométer autópálya épült.

Az MSZP elnöke a Fidesz programszövetsége kapcsán megjegyezte: nem támogatják a Kereszténydemokrata Néppárt programjában szereplő, az abortusz szigorítására vonatkozó, valamint a Vállalkozók Pártjának programjában szereplő, az egykulcsos adórendszer bevezetésére vonatkozó javaslatot. „Egykulcsos adót akarnak bevezetni Magyarországon, vagyis olyat, amikor ugyanabban az adókulcsban van a menő cég vezérigazgatója, mint a kiskeresetű munkás” – fogalmazott.

Orbán Viktor egy vasárnap délutáni sajtótájékoztatón ugyanakkor jelezte, hogy nem kívánják átvenni a Vállalkozók Pártjától az egykulcsos adórendszerre vonatkozó javaslatot.


„A luxusbalodal nem akar változást”

A 2006-os esztendő a változás éve – áll a legnagyobb ellenzéki párt közleményében. A Fidesz szerint a parlamenti választások arra nyújtanak lehetőséget, hogy a 21. század a magyar emberek számára végre az együttműködés, a munka és az önbizalom korszaka legyen. A szocialisták évadnyító kampányára reagáló Fidesz-kommüniké szerint a luxusbaloldal azonban  nem akar változást, nem akarja meghallani az emberek hangját. Mai öndicsérő választási kampányrendezvényükön sem foglalkoztak a Magyarország előtt álló kihívásokkal, csupán saját magukkal, a „párttal” és a kampánnyal.


A Fidesz szóvivője által jegyzett közlemény úgy fogalmaz, a szocialisták vezetői omolyan tévednek, amikor azt állítják: a 2006-os választások tétje a politikai győzelem. A tét valójában az, hogy egy eladósodott, munka nélküli és kiszolgáltatott országban éljünk, ahol pénzért és munkáért kell kuncsorognunk másoknál, vagy pedig biztonságos életünk legyen, ahol mindenkinek jár a munka, az otthonteremtés és a családalapítás lehetősége. Révész Máriusz szerint a polgárok biztonságos Magyarországot, emberhez méltó életet szeretnének. „Többségük ma már látja: ehhez változásra van szükség, hogy az ellenzék-ellenes kormányzást és propagandát felváltsa az emberek érdekében történő kormányzás” – áll a Fidesz közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik