Belföld

Kis híján tettlegességig fajult az akku-újrahasznosítóról tartott lakossági fórum Alsózsolcán

Csütörtök este az Alsózsolcán akkumulátor-újrahasznosítót építő Andrada cég lakossági fórum keretében mutatta meg a helyieknek az egyelőre üres üzemcsarnokot, de az Északhírnök beszámolója szerint az esemény nem volt indulatoktól mentes.

Szijjártó Péter külügyminiszter kedden Szlovéniában jelentette be az üzem megépítését, ám a helyiek nem sok mindent tudnak róla. A lakossági fórumon a beruházást nem támogató Szilágyi László polgármester elmondta, nem értesültek arról, hogy készült volna környezetvédelmi tanulmány a beruházással kapcsolatban.

Hozzátette, ugyan a cég képviselői jártak a településen, amikor részben a vezetés elé tárták a terveiket, ám hangsúlyozta, mindkétszer úgy váltak el, hogy megegyeztek, a cég a lakosság felé is közvetíti majd a szándékait, mivel az akkumulátorokkal kapcsolatos üzemek félelmet kelthetnek az emberekben. Ezt azonban – a polgármester szerint érthetetlen módon – elmulasztották.

Nem kaptunk visszajelzést, mi is csak a kormányhivatal közleményéből tudtuk meg, hogy a beruházás zöld jelzést nyert

jelentette ki a településvezető a Minap.hu-nak a fórumról szóló cikke alapján.

A fórum résztvevői többek között arról érdeklődtek, hogy hogyan valósítja meg az Andrada, hogy semmilyen veszélyes anyag ne szivárogjon ki a zárt rendszerből, és mi lesz az akkumulátorok ledarálásával járó porral, míg más amiatt aggódott, hogy a város iskolájához közel egy olyan üzem létesül, amely évente 10 ezer tonna veszélyes hulladékot kíván hasznosítani.

A cég képviselői azt mondták, hogy a technológia hordoz magában előnyöket és kihívásokat is, ez pedig érzékelhetően nem nyugtatta meg a hallgatóságot és záporozni kezdtek a kérdések – írta az Északhírnök. Az például többször elhangzott, hogy „Kinek a keze van ebben? Ki engedélyezte?”, de azt is bekiabálták, hogy

Menjetek haza, menjetek a kurva anyátokba!

Valaki arra hívta fel a figyelmet, hogy miképp kaphat egy külföldi beruházó 4,7 milliárd forintnyi kormánytámogatást, amikor a tanárok fizetésére nincs pénz, de a hazai vállalkozásokat sem támogatják kellőképpen. Egy idősebb férfi arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszélyes anyagokat feldolgozó gyárat éppen egy védett vízbázis fölé húzzák fel.

A beszámoló szerint a pokol a kérdésfeltevések közben szabadult el, az Északhírnök azt állítja, hogy nem sokon múlt, hogy a cég képviselőit, egy férfit és egy nőt megverjék. Őket végül biztonsági emberek kísérték ki.

Az önkormányzat szeptember 5-re újabb fórumot szervez, az Andrada pedig szeptember 26-án és október 15-én is tart nyílt napot az épülő üzemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik