Szórakozás

ByeAlex: Nem vagyok hajlandó odafigyelni arra, hogy ne igyak

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Inkább iszogat.

ByeAlex a minap a Blikknek adott interjút, a beszélgetés során pedig azt is kifejtette, hogy igyekszik odafigyelni arra, hogy a koncertezéssel járó életmód ne darálja be, úgy véli viszont, hogy az étkezésére még fordíthatna nagyobb figyelmet.

Volt egy időszak, amikor nagyon-nagyon tökéletes volt. Egyszerűen annyi koncertünk van, meg annyit megyünk, hogy nem mindig van az embernek erre ideje. De az tény, hogy nem én vagyok az, aki a benzinkúton be fog zabálni éjszaka hot dogot. Másfelől meg, azért iszunk rendesen

– mondta az énekes, majd hozzátette:

Egyszerűen nem vagyok hajlandó odafigyelni arra, hogy ne igyak. Nem érdekel ez engem, inkább iszogatok.

A mentális egészséggondozást illetően az X-Faktor egykori mentora elmondta, többször is próbálkozott már pszichológushoz-járással, és bár szerinte biztosan van, akinek jó, neki saját bevallása szerint sosem adtak semmit ezek a foglalkozások, sőt: volt, amikor azt érezte, hogy a pszichológusa kezd a rajongójává válni.

Mint mondta, jelenleg nem látja maga előtt, hogy ismét nagyszabású tévés projektekben szerepeljen. A műsorkészítés ugyan érdekelné, úgy véli, nála sokkal jobb szakemberek is vannak, és eddigi tapasztalatai szerint a csatornák sem nyitottak az ötleteire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik