Sport

Hét világbajnok dobál a budapesti dartsversenyen

Sarah Stier / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Sarah Stier / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Hét világbajnokot és négy magyar versenyzőt is láthat Budapesten a közönség a 3. Hungarian Darts Trophyn, amelyet szeptember 22. és 24. között rendeznek a BOK Csarnokban – jelentette be Vereczkey Lajos darts szakkommentátor a rendezvény csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.

Mint elhangzott, a versenyen a PDC Pro Tour-ranglista első 16 helyezettje automatikusan erőnyerőként szerepel majd, és a második fordulóban, a legjobb 32 között kezdi meg a viadalt.

Köztük öt világbajnok, Rob Cross (2018), Gerwyn Price (2021), Michael Smith (2023), Michael van Gerwen (2014, 2017, 2019) és Peter Wright (2020, 2022) szerepel.

A selejtezőből további két világelső,  Stephen Bunting (2014) és Scott Waites (2013, 2016) – a fent említett ötösfogattal ellentétben ők nem a PDC, hanem a BDO nevű szervezetnél lettek világbajnokok – kvalifikálta magát a magyarországi eseményre, amely az European Tour 12., utolsó előtti állomása lesz.

A magyar színeket négyen, a világranglistán szereplő Kovács Patrik, valamint a hazai selejtezőn indulási jogot szerző Major Nándor, Jagicza Gábor és Vida Mihály képviseli.

Az első körben a hat különböző selejtezőtornán részvételt kiharcoló 32 játékos méri össze tudását egymással, majd a 16 kiemelt a második fordulóban kapcsolódik be, így összesen 48 dartsos áll táblák elé a BOK-csarnokban.

Tavalyelőtt a walesi Gerwyn Price, tavaly az angol Joe Cullen szerezte meg a győzelmet, a címvédő szintén itt lesz a versenyen.

„Tavaly tizennégyezer néző szurkolt a helyszínen a világ legjobb játékosainak, akiknek rendkívül izgalmas három napot köszönhettünk” – emlékeztetett rá Takács Péter, a Darts Event Kft. ügyvezetője, a Hungarian Darts Trophy szervezője, aki szerint bizonyára az idei verseny is fog meglepetésekkel szolgálni, hiszen a dartsban bármi megtörténhet.

Erre az évre megemelkedett a verseny összdíjazása: a Hungarian Darts Trophyn 175 ezer fontot, azaz több mint 78 millió forintot osztanak ki a dartsosok között, a győztes 30 ezer fonttal, azaz több mint 13 millió forinttal lesz gazdagabb. A játékosok nemcsak a pénznyereményért küzdenek, hanem eredményeikkel javíthatják az esélyeiket az Európa-bajnoki döntőn való részvételre, ugyanis a European Tour 32 legjobbja vehet majd részt októberben, a dortmundi Eb-n.

Takács Péter bejelentette, hogy újraindítják az egykor rendkívül népszerű Színészek-Újságírók Rangadót, csak ezúttal labdarúgás helyett dartsban. Az összecsapást már a sajtótájékoztató után megrendezték. A színészek csapatában tábla elé állt többek között Laklóth Aladár és Mészáros Béla, míg az újságírók együttesét többek között a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely erősítette.

A kiemelt képen Rob Cross és Michael van Gerwen látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik