Belföld

Közös programismertetésre hív az SZDSZ

Az SZDSZ azt javasolja a parlamenti pártok elnökeinek, hogy jövő hétfőn közösen mutassák be választási programjaik legfontosabb elemeit – jelentette be a Kuncze Gábor hétfőn.

A liberális párt elnöke szeretné elérni, hogy a választást megelőző időszak ne a populista, a többnyire betarthatatlan ígéretekről és ne a másik lejáratásáról szóljon, hanem pozitív kampány folyjon, amelyben érdemi vita zajlik a tényleges programokról és a nagy kérdésekre adott válaszokról. Hozzátette: az SZDSZ a választásokig hátralévő időszakban minden héten ismerteti majd programjának egy-egy elemét, és azt szeretnék, ha egyúttal a szocialista és a konzervatív álláspont is megjelenhetne.

Kuncze úgy fogalmazott, hogy a választásokig hátralévő időben a pártok választhatnak a lehetséges kampánystratégiák közül. „Úgy ítéljük meg, hogy eljött az ideje annak, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem most már tettekben is tegyünk annak érdekében, hogy ez így legyen, és hogy többek között megfeleljünk a köztársasági elnök úr által megfogalmazott elvárásoknak, és persze megfeleljünk a választók érdekeinek is” – mondta a pártelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik