Belföld

Tíz évet kapott a gyermekek megrontásával is vádolt férfi, aki megölte az őt lepedofilozó anyát

Tíz év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt az aljas indokból elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolt férfit, aki megölte az őt pedofilnak nevező anyát.

A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a férfi megismerkedett Budapesten egy férfival, majd összebarátkozott vele és a rokonaival is.

A terhelt különösen az ismerőse lányának egyik kiskorú gyermekével alakított ki szorosabb viszonyt, akinek programokat szervezett, ajándékokat vásárolt, majd egy idő után – havonta 2-3 alkalommal – budapesti lakásába is elvitte ott aludni.

Miután 2017-ben a férfi megvált a fővárosi ingatlanától szívességi lakáshasználóként az ismerőséhez költözött, a házigazdát és családját pedig időnként pénzzel segítette. Tekintettel a jó viszonyra a szülők többször is elengedték különböző programokra a férfival a kiskorú gyermekeiket.

A férfi 2016 nyara és 2019 decembere között saját lakásában és albérletében, illetve az ismerőse otthonában a terhelt az egyik rábízott kiskorú fiúval többször létesített szexuális kapcsolatot, amelyet követően mindig figyelmeztette a gyereket, hogy a történtekről ne beszéljen a szüleinek.

– írta közleményében a törvényszék.

2019 decemberében a férfi az ismerőse kiskorú lányával maradt kettesben, akivel szintén szexuális cselekményt folytatott. Időközben kezdett megromlani a viszony a terhelt és az ismerősének a párja között. A felek többször veszekedtek, mivel az asszony gyanakodni kezdett arra, hogy szexuális kapcsolat van a férfi és a kiskorúak között.

 Emiatt a nő pedofilnak nevezte a férfit, aki ezért két alkalommal életveszélyesen megfenyegette őt. Az ominózus nap egy ilyen konfliktus alkalmával az asszony felhívta az élettársát, hogy fültanúja legyen a veszekedésüknek. 

Nem sokkal később – mivel a férfi egyre jobban tartott attól, hogy ismerőse tudomására jut a kiskorúakkal elkövetett cselekménye – a terhelt magához vett egy kést, és mellkason szúrta vele az ismerőse élettársát, aki a helyszínre érkező orvosi segítség ellenére belehalt a sérüléseibe.

A bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, ezért őt 10 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, ugyanakkor a 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettének vádja alól felmentette.

A döntés ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik