Belföld

Letöltendőt kértek a gyorshajtóra, aki zebrán gázolt halálra egy kétgyermekes anyát Kecskeméten

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség az a férfit, aki tavaly december közepén halálra gázolt egy nőt Kecskeméten, mert túl gyorsan ment, és már nem tudott megállni..

Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi egy olyan kecskeméti utcában vezette éjjel a gépjárművét, ahol nem működött a közvilágítás üzemzavar miatt, azaz korlátozottak voltak a látási viszonyok.

Ennek ellenére a vádlott a megengedett 50 km/óra helyett mintegy 66-70 km/óra sebességgel vezette az autóját. Az utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve a férfi észlelte, hogy egy nő halad át a zebrán, de a sebességtúllépése miatt nem tudott eleget tenni az elsőbbségadási kötelezettségének.

ugyeszseg.hu

A férfi vészfékezett és az autóját balra kormányozta, ennek ellenére  nem tudta elkerülni az ütközést, és mintegy 50-55 km/óra sebességgel elütötte az előtte áthaladó gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A Tények korábban azt közölte, hogy egy kétgyermekes anya hunyt el a balesetben.

A baleset azért következett be, mert a férfi megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint lakott területen legfeljebb 50 km/óra sebességgel szabad közlekedni és emiatt megszegte azon előírást is, amely szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik