Kultúra

Meghalt Bernie Marsden, a Whitesnake gitárosa

Photo by Venla Shalin / Redferns / Getty Images
Photo by Venla Shalin / Redferns / Getty Images

Elhunyt a Whitesnake egykori gitárosa, Bernie Marsden. A zenész 72 éves volt.

A Whitesnake vezetője, David Coverdale a közösségi médiában osztotta meg a hírt:

Most ébredtem a szörnyű hírre, hogy régi barátom és a ‘Snake egykori tagja, Bernie Marsden meghalt

– írta az énekese, hozzátéve, hogy „egy igazán vicces, tehetséges ember, akit megtiszteltetés volt ismerni és egy színpadon osztozni vele.”

Az 1951. május 7-én az angliai Buckinghamben született Marsden tizenéves korában és a húszas évei elején több brit rockzenekarban játszott, és 1978-ban alakította meg a Whitesnake-et Coverdale-lel, aki előtte a Deep Purple frontembere volt. Az első öt stúdióalbumukon szerepelt, egészen az 1982-es Saints & Sinners-ig, illetve Marsden és Coverdale közösen írták a Here I Go Again című dalt, amely 1987-es újrakiadásakor listavezető sláger lett Amerikában.

Marsden a Saints & Sinners készítése közben hagyta el a Whitesnake-et, játszott pár egyéb zenekarban és emellett folyamatosan adta ki szólóalbumok sorát. A zenész végül kibékült Coverdale-lel is, és 2014-es Shine című albumán a Whitesnake Trouble című dalának újra felvett változatában is közreműködött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik