Szórakozás

Láng Eszter: Peti mellett megtehetném, hogy főállású anyuka legyek, én viszont dolgozni szeretnék

Schumy Csaba
Schumy Csaba
De azokat a nőket is megérti, akik az előbbire vágynak.

Hajdú Péter menyasszonya, Láng Eszter nemrég a Story magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy már nagyon várja, hogy a bölcsőde, ahová a kisfiuk, Dominik jár újra kinyisson, az elmúlt időszakban ugyanis komoly logisztikát igényelt, hogy az anyai feladatai mellett a munkájában is a maximumot tudja nyújtani. Mint mondta, mindenben a kisfia az első, de a karrierjét is fontosnak tartja.

Megkaptam már, hogy Peti mellett megtehetném, hogy főállású anyuka legyek. És megértem azokat a nőket, akik erre vágynak, én viszont szeretnék dolgozni, szeretnék az üzleti életben sikereket elérni. Megnyugtat, hogy független vagyok, hogy van saját egzisztenciám. Azt gondolom, hogy ez a férjemnek is kimondottan imponál. Igen, Petit a férjemnek hívom, annak tekintem, noha még nem esküdtünk meg, nem volt hetedhét országra szóló lakodalmunk. Nem is tudom, mikor lesz arra időnk

– árulta el a lapnak, hozzátéve, ha valaki eléjük állna azzal, hogy megszervezi a nagy napjukat, és nekik kétszer tíz percél nem kellene többet foglalkozniuk a dologgal, azonnal igent mondanának.

Láng hangsúlyozta, Hajdúval bármikor oltár elé állnának, annyira biztosak egymásban, egyelőre viszont még várniuk kell a boldogító igennel, saját bevallása szerint ugyanis örülnek, hogy a nyáron egyáltalán nyaralni eljutottak – bár ott is kevés idejük jutott a pihenésre, a kisfiuk ugyanis nagyon aktív.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik