Tudomány

Így pusztította el a Vezúv Pompejit

Atlantide Phototravel / Getty Images
Atlantide Phototravel / Getty Images

Pontosan 1944 éve, 79. augusztus 24-én tört ki a Nápolyi-öböl félelmetes tűzhányója, a Vezúv. A két napon át tartó működés hamufelhővel és lávaáradattal borította el a környező településeket, köztük Pompejit is – írja a Rubicon.

Az előzmények

Az eset előtt a Vezúv utoljára Krisztus előtt 217-ben tört ki, így az első évszázadra a rómaiak már teljesen biztonságos területnek vélték a környékét. A térséget jellemző, rendkívül termékeny vulkáni talaj pedig vonzotta az embereket, ezért az évszázadok során népes városok épültek, hatalmas szőlőskertek települtek a tűzhányó közelébe.

Az első vulkanikus működésre utaló jelek a Krisztus utáni 60-as években kezdődtek, ekkor két földrengés is megrázta a környéket, majd 79 augusztusában apró földmorajlások, vízingadozások mutatkoztak.

A Vezúv kürtője végül 79. augusztus 23-án kezdett füstölni a katasztrófa pedig másnap, délután 1 óra körül következett be.

Bekövetkezik a katasztrófa

A térséget hirtelen óriási robbanás rázta meg, amely szétfeszítette a tűzhányó kúpját és új kürtőt nyitott rajta. A nyílásból elképesztő mennyiségű mérges gáz áradt ki.

A vulkán működése csak másnap, augusztus 25-én vált igazán veszedelmessé, ekkor nagyjából 30 kilométer magas, forró, mérgező felhőoszlop emelkedett a környező városok fölé, amely a környéken maradtak nagy részével végzett. 

A gázfelhőt aztán nemsokára követte a piroklasztikus ár, amely 4 méter magasan rakódott rá a felszínre és pillanatok alatt eltemette a közeli településeket. A katasztrófának valószínűleg több tízezer halálos áldozata volt.

Kapcsolódó
Ma is látni, mit érezhettek Pompeii lakói a haláluk pillanatában
Május 13-án lesz látható a Viasat Historyn a Pompeii: A kitörés után című dokumentumfilm.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik