Szórakozás

Bocsánatot kellett kérnie a BBC kommentátorának, mivel a vb-döntő közvetítésébe behallatszott a spanyol kollégája

Chris Putnam / Future Publishing / Getty Images
Chris Putnam / Future Publishing / Getty Images
Nem ez volt az egyetlen botrány a női labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléján.

Spanyolország válogatottja nyerte meg a női labdarugó-világbajnokságot, miután a vasárnapi, Sydney-ben megrendezett döntőn 1-0-s győzelmet arattak Anglia csapata felett.

A mérkőzés végén kisebb botrányt okozott, hogy a spanyol szövetség elnöke, Luis Rubiales a lefújás utáni pillanatokban olyan önkívületi állapotba került, hogy még a péniszére is rámarkolt, majd az érmek átadásakor mindkét kezével megragadta az egyik spanyol játékos, Jenni Hermoso fejét, és szájon csókolta.

Angliában pedig az okozott némi felháborodást a vereség mellett a meccs izgalmait tévében követő szurkolók körében, hogy a BBC közvetítésének elején sokáig jobban lehetett hallani, mit mond a spanyol kommentátor, mint a brit köztelevízió két kommentátorának angolnyelvű beszédét.

„Elnézést, ha spanyol kollégáinkat hallják” – szabadkozott a Manchester Evening News szerint az egyik brit kommentátor, Robin Cowen a kezdőrúgás utáni percekben.

De a mérkőzés alatt történt legbotrányosabb esemény talán az volt, amikor egy STOP PUTLER-feliratú pólót viselő férfi berohant a pályára, aki miatt félbe is kellett szakítani a mérkőzést egy rövid időre.

A női világbajnokságok történetében első alkalommal dobogóra álló spanyol válogatott csúcsra vezető útja egyébként elég rögös volt, hiszen tavaly még annyira elégedetlenek voltak a keret tagjai, hogy zendülés tört ki köztük.

Tavaly zendülés tört ki a csapatban, idén világbajnok lett a spanyol női fociválogatott
A spanyoloknak még a kihagyott 11-es is belefért az angolok elleni döntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik