Sport

Két magyar is olimpiai kvótát szerzett vitorlázásban

Olivier Hoslet / MTI / EPA
Olivier Hoslet / MTI / EPA
Érdi Mária a harmadik helyen bejutott a vasárnapi éremversenybe és Vadnai Jonatánnal együtt olimpiai kvótát szerzett az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.

A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes, kétszeres olimpikon Érdi szombaton előbb 49. lett – ezt a helyezését kiejthette –, majd a negyedik. A 69 helyezési ponttal végül a harmadik helyen jutott be a medálfutamba, ahol már csak az első tíz állhat rajthoz.

Vadnai Jonatánnak jobban kellett izgulnia a szombati futamok előtt, mert a 16-ból a 14. kvótaszerző helyen állt. A kilencedik részversenyben a 17. helyen ért célba, majd 35. lett, így megszerezte a párizsi indulási jogot.

Bátyja, a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin a 49. helyen végzett.

Ebben a hajóosztályban nemenként 16 kvóta talál gazdára a párizsi olimpiára úgy, hogy országonként egyet lehet szerezni.

A négyévente sorra kerülő, tíz hajóosztályt – plusz a mozgáskorlátozott vitorlázók számára kiírt kategóriákat – magában foglaló vb-n több mint 1200 versenyző vesz részt, és elkel a párizsi helyek többsége, írta az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik