Gazdaság

Az IBM szerint fokozatosan bocsátják el az embereket a váci gyárukból

Focke Strangmann / MTI / EPA
Focke Strangmann / MTI / EPA

Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják – közölte a társaság az MTI-vel, miután megjelentek az első sajtóhírek a gyár bezárásáról.

A cég jelezte: folyamatosan felülvizsgálja termékei gyártásának leghatékonyabb módját, a gyártás javasolt áthelyezése ennek az eredménye. Közölték azt is, hogy a gyár bezárásáról időben tájékoztatták az alkalmazottakat és az érintett beszállítókat, bérbeadókat, valamint a helyi és más illetékes hatóságokat.

Az IBM váci gyárban 2022 végén a nyilvánosan elérhető céginformációk szerint 448-an dolgoztak. A cég az MTI-nek küldött közleményében jelezte, hogy az alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják, akik otthonról fognak dolgozni, de pontos számokkal nem szolgáltak.

Rámutattak, hogy az IBM a váci gyártóbázis bezárása után is számottevő jelenléttel rendelkezik Magyarországon. Budapesten nemrég nyitották meg új irodájukat – emlékeztettek.

Az IBM 1996-ban kezdte meg működését Vácon, a Zollner Electronic Kft-től bérelt üzemcsarnokban, ahol nagy kapacitású háttértárolókat gyártottak a világpiacra. Az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. 2020-ben még több mint 3000 embert foglalkoztatott, 134,2 millió dolláros (39,9 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 6,6 millió dolláros (1,96 milliárd forint) nyereséget ért el. 2021-ben a cégből kivált Kyndryl Hungary Kft. Székesfehérváron és Budapesten több mint ezer dolgozót foglalkoztatva IT infrastruktúra-szolgáltatóként működött tovább.

Az IBM Data Storage Systems Kft. nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint így 2022-ben a 32,3 millió dollárra esett az előző évi 105,8 millió dollárról, míg az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 4,9 millió dollárról 1,5 millió dollárra csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik