Belföld

Kóros elmeállapotú a nagykövetség épületét megrongáló férfi, aki baltával támadt a rendőrökre

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly novemberben megrongálta  budapesti Osztrák Nagykövetség épületét, majd baltával és kalapáccsal támadt az intézkedő rendőrökre.

A Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint a férfi tavaly nyártól úgy érezte, hogy a rendőrség “igazságtalanul jár” el az őt érintő ügyben, ezért email-ban a tudomásukra, hozta ezt a fajta hozzáállást majd meg fogja torolni a jövőben.

Ilyen előzményeket követően november 2-án megjelent a budapesti Osztrák Nagykövetségen, és mivel nem engedték, hogy a nagykövettel bejelentkezés nélkül beszéljen, a nála lévő baltával és vésővel megrongálta a nagykövetség épületét.

Az időközben kiérkező rendőrök felszólították a férfit, hogy tegye le a kezében lévő szerszámokat a földre, azonban ő ennek nem tett eleget. Felemelte a baltát, rendőrök felé lépett, és közölte velük, hogy

Ha közelebb jöttök, megöllek benneteket!

Ezt követően a férfi a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó letenni a baltát és a vésőt, ismételten a megölésükkel fenyegette meg a rendőröket, akik abból a célból, hogy az ellenállását megtörjék, többször is könnyfakasztó gázt használtak vele szemben.

A férfi ennek következtében a rendőrök elől hátrálni kezdett, majd hirtelen felemelte a baltát és erőteljes, célzott mozdulattal a rendőr feje, illetve nyaka felé csapott, aki azonban a csapást észlelve hátralépett, így a férfi nem találta el őt. A rendőrök ezt követően a férfit földre vitték, majd a kiérkező erősítés segítségével megbilincselték és előállították.

A kóros elmeállapotú férfi a rendőrök fenyegetésével továbbra sem hagyott fel, és több fenyegető üzenetet küldött elektronikus úton az egyik vidéki rendőrkapitányság és a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság rendőreinek.

Később, a történtek miatt a Terrorelhárítási Központ rendőrei január 20-án megjelentek a férfi lakóhelyén azért, hogy bevigyék kihallgatásra az ügyészségre.

A férfi a lakóhelyén megjelenő rendőröket már az intézkedés megkezdésekor kalapáccsal fenyegette, majd miután a többszöri felszólítás ellenére sem tette le, elektromos sokkolót alkalmaztak vele szemben.

Mivel a férfi kóros elmeállapotú, ezért az ügyészség a férfi kényszergyógykezelését kérte a vádiratában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik