Az áradó folyók vízgyűjtőin nem kell csapadékra számítani, így nem lesz utánpótlása a levonuló árhullámoknak – tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
A közleményben azt írták, hogy a Dráva folyón levonuló árhullám pénteken a kora délutáni órákban tetőzött Drávaszabolcsnál 586 centiméteres vízállásnál, a valaha mért legmagasabb vízszint alatt tíz centiméterrel.
A védekezésben részt vevő vízügyes szakemberek a helyszíneken fokozott figyelőszolgálatot látnak el, a töltések mentén kialakuló kisebb árvízi jelenségeket folyamatosan kezelik, szükség esetén beavatkoznak – tették hozzá.
A közlemény szerint az országban még mindig közel 200 kilométeren van elrendelve árvízvédelmi készültség, ebből 45 kilométeren még mindig a legmagasabb, harmadfokú a készültség.
- Közölték, a Rába a felső szakaszokon mindenhol apad: a folyó Győrnél pénteken a délelőtti órákban tetőzött 435 centiméteres vízállással, készültséget nem kellett elrendelni.
- A Mura vízgyűjtőjén a következő hat napban jelentős esőre nem lehet számítani, folytatódik az apadás.
- A Dráva vízszintje a teljes hazai szakaszon csökken. A folyó tetőzése a védekezési szakaszon – Drávaszabolcs térségében – is megtörtént, így már ezen a szakaszon is lassú apadás indult el.