Belföld

Abasár: Elrendelték az 1700 tonna illegálisan tárolt akku-hulladék elszállítását

FACEBOOK / KAZSU ATTILA ABASÁR POLGÁRMESTERE
FACEBOOK / KAZSU ATTILA ABASÁR POLGÁRMESTERE

A Heves Vármegyei Kormányhivatal az Abasáron talált akkumulátor-hulladék ügyében közleményben tudatta: megtiltották a szabálytalan tevékenység folytatását a raktárat bérlő vállalkozónak, és kötelezték az 1700 tonna, engedély nélkül tárolt akku-hulladék elszállítására. Az Átlátszó a kormányhivatal közleményét idézve azt írta, hogy az ügyben akár tízmilliós bírságot is kiszabhatnak.

A lap augusztus 8-án számolt be arról, hogy az Abasár fő út 235. szám alatt lévő volt honvéd-laktanya egyik csarnokában körülbelül ezer darab vegyszer-szagú hordót és akkumulátor-gyártásból származó egyéb hulladékot tárolnak.

A hatósági közlemény azt is állítja, hogy a kormányhivatal már júliusban értesült a nagy mennyiségű hulladék raktározásáról:

A Heves Vármegyei Kormányhivatal 2023. július 19-én tartott ellenőrzést az abasári telephelyen, ahol szakemberek acélhordókban tárolva mintegy 1700 tonna akkumulátorgyártásból származó hulladékot találtak. A vállalkozó a telephelyre vonatkozóan semmilyen hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkezett.

A helyi polgármester, Kazsu Attila és Horváth László, fideszes országgyűlési képviselő is felháborodásának adott hangot – a politikusok szerint az illegális hulladék-tárolással a lakosság egészsége került veszélybe.

Lelkes természetbarátként, környezetvédőként, jogkövető emberként, családapaként és polgármesterként elkeserít, hogy a vízkrízis után néhány évvel egyesek újra felelőtlen viselkedéssel veszélyeztették volna a településünk, a Mátra, a lakóhelyünk környezetét, mégpedig üzleti érdekből

– írta az üggyel kapcsolatban a polgármester.

A vízkrízis kifejezéssel Kazsu Attila egy korábbi súlyos környezetszennyezésre utalt: 2013-ban Abasáron a vezetékes ivóvízben mérgező oldószert találtak, melyet egy korábbi ipari szennyezés okozott; a lakosság az új vízvezeték-hálózat megépüléséig lajtos kocsikból kapta az ivóvizet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik