A hétfőn történt bűncselekményben nagyobb értékre elkövetett lopás gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség. Az ügyben nem zárható ki a politikai indíték sem – közölte Bakács László, a jobboldali vezetésű önkormányzat médiareferense.
Borkai Zsolt polgármester a történtekről elmondta: irodáját hétfőn költöztették át a korábbi polgármester irodájából egy másik helyiségbe. Rövid időre magára hagyta az irodát, s amikor visszatért, akkor észlelte, hogy eltűnt a laptop és a táskája. Az utóbbiban volt egyebek mellett a vagyonnyilatkozata, a jogosítványa, a bankkártyája és két forgalmi engedélye. Az eset a beléptetési rendszer fejlesztésének szükségességére irányítja rá a figyelmet – hangoztatta a polgármester.
