Belföld

Juhász Ferenc: győzött a demokrácia

Az október 1-jei választáson az emberek hitet tettek amellett, hogy az utcai zavargások helyett mást megoldásra vágynak. Győzött a józan ész és a demokrácia – mondta el hét óra után húsz perccel tartott sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc, a Magyar Szocialista Párt alelnöke.

“Igaza van Sólyom Lászlónak, amikor azt mondja, hogy holnaptól a politika nem folytathatja ott, ahol eddig csinálta, és igaza van abban, hogy a parlamenti többségnek van alkotmányos lehetősége, és a parlamenti többség az alkotmányos lehetőséggel élni fog, meg fogja valósítani a kormányprogramot” – fogalmazott a szocialista párt alelnöke az államfő nem sokkal korábban sugárzott nyilatkozata kapcsán.

A párt alelnöke úgy fogalmazott, holnaptól nem szabad azt a politikát folytatni, amit eddig, 16 év hazugságától meg kell szabadulni, és az országot ki kell húzni a válságból. Juhász Ferenc ugyanakkor úgy vélte, ha válság lenne Magyarországon, akkor az emberek nem mentek volna el szavazni, márpedig körülbelül éppen annyian adták le a voksukat, mint négy évvel ezelőtt.

Az MSZP alelnöke hangsúlyozta: a párt, illetve a koalíciós kormány minden támogatást megad a miniszterelnöknek, és támogatja őt a reformok véghezvitelében. Annak érdekében, hogy az egészségügyi és más reformok megvalósuljanak, továbbá, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervet sikerüljön véghez vinni, és lehívni az európai uniós forrásokat, stabil kormányra és stabil parlamenti többségre van szükség. Ez pedig megvan – tette hozzá Juhász Ferenc.

A választók az alkotmányos megoldáshoz járultak hozzá személyes felelősségükkel és részvételükkel – közölte a politikus az MSZP Köztársaság téri székházában. Juhász Ferenc elmondta: a közvélemény-kutatási adatokat ismerve az MSZP sikeres lesz a választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik